Gazdaság

Három százalékra állt be a megyei munkanélküliség

Illusztráció: O. Jakócs Péter
Zombai-Kovács Ákos
2020.10.25. 10:39

A koronajárvány okozta gazdasági válság idején előbb felkúszott majdnem négy és fél, majd augusztusra visszaállt három százalékra a megyei munkanélküliségi ráta. Győr-Moson-Sopronban is nőtt az állás nélkül lévők száma, de továbbra is nálunk van a legkevesebb munkanélküli.

A Győr Plusznak a megyei közgyűlés elnöke mutatta be és értékelte a legfrissebb munkaerőpiaci adatokat. Németh Zoltán szerint a megye gazdasága is megszenvedte a járvány első hullámát, de aztán nyáron már elkezdett talpra állni a térség.

„Az évnek mindössze 1, 6 százalékos rátával futottunk neki, ami májusban 4,4 százalékra futott fel, de aztán augusztusra 3 százalékra mérséklődött” – mondta Németh Zoltán.

Néhány szektor különösen is érintett a járvány okozta válságban, nagyot nőtt a munkanélküliség a vendéglátóiparban, a szolgáltatási területen és a kereskedelemben is” – tette hozzá a megyei elnök.

„A vírus is hozzájárult a gazdasági visszaeséshez, de tapasztalataim szerint a cégek most bonyolították amúgy is esedékes leépítéseiket vagy átcsoportosításaikat is, úgyhogy nem egyértelműen a korona tehet a válságról” – fogalmazott a politikus.

A megye első embere bizakodó és osztja Orbán Viktor miniszterelnök véleményét. A miniszterelnök korábban azt mondta, nehéz lesz a tél és a tavasz is, de nyáron már remélhetőleg egészen normális életet élhetünk.

Szerintem, ha meglesz a vakcina, már nem mélyülhet el újra az egészségügyi és a gazdasági válság, addig pedig kiemelten kell foglalkoznunk azoknak az ágazatoknak az életben tartásával, amelyek a recesszió legnagyobb vesztesei” – mondta Németh Zoltán.

„Szerencsére továbbra is Győr-Moson-Sopron megyében vannak a legkevesebben állás nélkül, de persze ez persze nem vigasztalja azt a közel 7000 embert, akik nem dolgoztak augusztusban” – emelte ki a megyei elnök.

Kapcsolódó témák: #gazdaság | #koronavírus |