Három szakma, egy hivatás – Sík Frida több területen is helytáll

Győr+
2022.07.25. 13:17

Színművész, pedagógus és coach. Sík Frida, a Győri Nemzeti Színház tagja a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karán elsőként tanítói oklevelét szerezte meg, majd angol műveltségterületi pedagógus diplomáját, amit szakvizsgával egybekötött drámapedagógus végzettséggel is kiegészített. Mindezzel párhuzamosan színészetet tanult, manapság pedig coach képesítésével is igyekszik segíteni felnőtteken és gyermekeken egyaránt. Különböző képzettségei építőkövekként erősítik és egészítik ki egymást, egy hivatást alkotva.

Világot jelentő katedra

Színművészet, oktatás és coaching. Három különböző szakma, melyeknek mégis egy a gyökere, hiszen távolabbról nézve mindhárom foglalkozás középpontjában a humánum áll. Arra a kérdésre, hogy ki volt előbb, a színésznő vagy a pedagógus, Sík Frida kifejtette: „Pedagógusként is szerepelek, értékeket közvetítek, kifelé dolgozom. Színésznőként is, csak ott belebújok egy karakter bőrébe és általa próbálom közvetíteni az erkölcsi tartalmakat. Azt gondolom, a véremben volt ez a kettő a kezdetektől. Nem született meg előbb se ez, se az. Együtt nőtt.” Hozzátette, hogy folyamatosan bővülő tanulmányai tovább szélesítik látókörét, az újonnan megszerzett tudás pedig jól kiegészíti meglévő tapasztalatát.

Közel nyolc éven át, 2006-tól 2014-ig volt hallgató a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karán. Tanítói diplomáját először angol műveltségterületi továbbképzéssel, majd drámapedagógia képesítéssel egészítette ki. Mindeközben kitanulta a színészmesterséget Gór Nagy Mária Színitanodájában, majd képesítést szerzett mint coach is. A tanulással eltöltött hosszú évek okán joggal merül fel a kérdés, hogy hosszú távú cél vált valóra, vagy menet közben alakult az útirány. „Már a győri Krúdy Gyula Gimnáziumba úgy mentem, hogy tudtam mit akarok: Pesten szeretném elvégezni a színészképző iskolát, és mellette tanítói képesítést szeretnék szerezni a helyi, győri képzőn. Aztán egy távolabbi kép volt a fejemben: visszaköltözni Győrbe, bekerülni a színházba és gyerekekkel foglalkozni. Tehát az első lépés és a cél megvolt. Az ehhez vezető út pedig menet közben rajzolódott ki” – válaszolt a felvetésre Sík Frida.

 „Szeresd a gyermeket és ő is szeretni fog”

A gyerekekhez való kötődés, a gyermeki lélek megértésének vágya örökletes Sík Frida családjában. Édesanyja 44 éve van a pedagógus pályán. Az ő szavait idézve – miszerint „szeresd a gyermeket és ő is szeretni fog!” – elmondta:„Ez egy egyszerű mondat, de mégis ez a titok.” A tanítás iránti vágya érdeklődő kíváncsiságból fakadt: „Mindig mindenkit megfigyeltem, a tanárokat is. Kicsit elemeztem is őket magamban, így nagyon hamar kialakult, hogy »én hogy csinálnám«, és a vágy arra, hogy ezt csináljam is. Első szárnypróbálgatásaim pedig családunk régi lovardájában volt, ahol kislányként, majd kiskamaszként, de tizenkét évig minden nyáron hat turnuson keresztül táboroztattunk. Amikor a tanítóképző táboroztatási gyakorlatot írt ki, én már csak nevettem. Melyik évet és melyik turnust elemezzem? Óriási előnyöm volt.”

A gyermekkori elképzelés és a szakmai tudás megszerzése közötti hidat jelentette az Apáczai Csere János Kar, ahol meghatározó élményeket és tapasztalatokat kapott. Olyan oktatóktól sajátíthatta el a pedagógiai ismereteket, akik alapvetően határozták meg szakmai szemléletét, és az így megszerzett tudás stabil alapot teremtett saját módszere kidolgozásához is.

Nem volt könnyű zöldfülűként két felsőfokú képzést elkezdeni. Míg a színházi gyakorlati próbák után a csoporttársaim társasági életet éltek, én tételeket dolgoztam ki. A tanárok maximálisan támogattak. Nagy hatást gyakorolt rám dr. Lendvai-Décsy Kornélia Márta, akinél nyelvészeti tantárgyakat és Ritter Andrea, akinél pszichológiai tartalmakat tanulhattunk. Tudásuk és személyiségük is magával ragadott. Sütő Csaba András rendkívül következetes tanár, a vizsgáira való felkészülés kihívás volt, de a verstan annyira megfogott, hogy végül őt választottam a szakdolgozatom konzulenseként is. Végig támogatott szakmailag és emberileg is.  Az angol diplomakiegészítő képzésen dr. Poór Zoltánon éreztem leginkább, hogy lát bennem fantáziát, mai napig kapok tőle szakmai ötleteket, és az anyanyelvi dr. Helen Sherwin is ajándék volt az életemben. A drámapedagógiai képzésen pedig Kaposi László neve kihagyhatatlan. Rengeteget tanultam” – emlékezett vissza Sík Frida.

Sík Frida. Fotó: Májer Csaba József

A Széchenyi-egyetem visszavár!

A befektetett munka végül minkét fél megelégedésére szolgált. Sík Frida alma matere iránti elköteleződése nem szűnt meg az oklevelek átvételével, hiszen immár az intézmény katedráján és a Széchenyi István Egyetem rendezvényein is találkozhatunk vele. Utóbbi „szerepe” hivatásának másik oldalát mutatta be, többek között a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar díszvacsorájának fellépőjeként, de a diplomaátadón is ő tolmácsolta a hallgatók szívhez szóló üzenetét. Egykori kara pedig oktatóként számít rá: „Végzett drámapedagógusként két éven át a szociálpedagógus képzés hallgatóinak én taníthattam a drámapedagógia tantárgyat. A koronavírus-járvány alatt online továbbképzést tarthattam a mese dramatizálásáról.

„Színház az egész világ…”

Sík Frida 2009 óta tagja a Győri Nemzeti Színháznak, valamint a Győri Stúdiósok kiscsoportját vezeti. Színészi szerepeit, fellépéseit áttekintve is ugyanazt a sokarcú profizmust láthatjuk, mint hivatása egyéb területein. A színészmesterség kitanulásának vágya szintén gyerekkorában fogalmazódott meg benne: „Tizenkét évesen véletlenül jutottam el a Hair című musical előadására a Győri Nemzeti Színházba. Lenyűgözve, ámulva ültem a nézőtéren. Azt hiszem, akkor már döntöttem.”

A Krúdy Gyula Gimnázium ideje alatt, 14 évesen a Győri Nemzeti Színházban működő stúdió karának lett a tagja, ahol számos színházi élménnyel gazdagodhatott. Már ekkor játszott a 80 nap alatt a Föld körül, a Ludas Matyi jr. és a Dr. Stockmann című előadásokban. Színész képesítését a fővárosi Gór Nagy Mária Színitanodában szerezte meg, és immár 13 éve áll a győri deszkákon. Arra a kérdésre, hogy van-e tudatosság a szerepválasztások mögött, vagy egyszerűen élvezi a sokszínűséget a színművészet területén is, Sík Frida elmondta:Minden lehetőséget megköszöntem és igyekeztem élni vele a tudásom és szívem legjavából. Idén ez kicsit átalakul. Kisfiam megkezdi az első osztályt. Édesanyaként úgy érzem, a színészi pályát tudatosan kell folytatnom. Jövőre csak gyerekdarabokban lépek színre és a prioritásokat a tanítás veszi át. A jelenlegi vezetés pedagógusként is támogat.”

Egyedülálló módszer a gyermeki léleknek

Akárhova is tekintünk, Sík Frida életének és karrierjének origójában szülővárosát, Győrt láthatjuk. Ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy nagyon fontos számára a lokálpatriotizmus és a nemzeti tudat is. Magyar népmesék feldolgozásával, magyar népdalok átdolgozásával interaktív meseszínházi előadásokat hozok létre. Négy éve megalapítottam a Szentiváni Mókavárat, hogy a professzionális kőszínházi foglalkozásaim elérhetőek legyenek szülőhelyemen is.

A tréner és coach szakma elsősorban felnőtteket célozza meg, Sík Frida mégis meglátta a gyermekekre alkalmazható technikákat és módszertanokat benne. „A legfrissebb végzettségem még nem tettem közhírré, de gyermek és ifjúsági szellemi-lelki tanácsadó lettem.  Négy éve foglalkozom egyéni fejlesztésekkel. Igény volt rám, sok megkeresés szülte az eredményt. Itt a színház és dráma eszközeit egyénre szabva alkalmazom, és mindezt kiegészítem a coaching speciális kérdéstechnikájával. A gyerekeket különböző elakadásaikban tudom így támogatni. Idén szintet léptem ebben a szolgáltatásomban, és vizuálisan egy háromszöget elképzelve, a két eddig használt metódus tetején most a hagyományos és alternatív pszichológia áll. Ezt a hármast alkalmazva bátran mondhatom, módszerem egyedülálló a piacon.”

Sík Frida, a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karának alumnija tehát szerteágazó tudást szerzett az intézményben, melyet azóta is kamatoztat munkája számos területén. Szakmai alázattal, kiapadhatatlan tudásvággyal és hatalmas szívvel igyekszik segíteni ott, ahol szükség van rá. Hogy honnan ez a sok energia minderre? Sík Frida az alábbi válasszal zárta a beszélgetést:A hit. Hiszek abban, amit csinálok. Eredményeim vannak. Pozitív visszajelzések, elismerések. Ezek adnak lendületet, hogy folyamatosan képes legyek fejlődni és megújulni is. Nem mellékesen pedig itt van mellettem az én kisfiam is már, aki egy mosolyával képes erőt adni.”

Szöveg: Széchenyi István Egyetem