Repült a betonoszlop

Három és fél év fegyházat kapott a kirakatba hajtó részeg sofőr

Fotó: Pop Viorel Zsolt
Győr+
2021.06.22. 19:45

A Győri Járásbíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki jármű önkényes elvételének bűntettében, lopás bűntettében, ittas járművezetés vétségében, lopás vétségében, valamint rongálás vétségében. Ezért őt halmazati büntetésül három év hat hónap fegyház fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre, négy év közügyektől eltiltásra, továbbá végleges hatályú közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte.

Az elsőfokú ítélet tényállása szerint a vádlott nem rendelkezik érvényes vezetői engedéllyel. A vádlott annak a cégnek a munkavállalója volt, amelynek a szállításra szolgáló járművét 2020. novemberében úgy vezette, hogy annak vezetésére – jogosítvány hiányában – nem volt jogosult és annak használatára nem kapott engedélyt.

Az esetről részletesen itt írtunk:

Nagyobb mennyiségű alkohol elfogyasztását követően ezzel a járművel Győrben haladt a Szent István úton, amikor közlekedése során a Baross utca és a Szent István út kereszteződéséhez érve ráhajtott a Baross utca kerékpárút területére, ahol a forgalomkorlátozó betongyámnak ütközött, melyet az útpadkával együtt megrongált és kidöntött egy közlekedési jelzőtáblát. Ezt követően a vádlott gépkocsijával további két közlekedési jelzőtáblát és egy közvilágítási kandelábert is kidöntött, majd a Baross utca 33. számú ingatlan falának csapódva állt meg. Az ütközés során a vádlott nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A vádlott fenti cselekménye miatt indult büntetőeljáráshoz egyesítésre került a vele szemben indult további büntetőeljárás is, amely miatt a bíróságnak a mai tárgyaláson öt cselekmény tekintetében kellett döntenie a vádlott büntetőjogi felelősségéről.

A határozat indokolása szerint a vádlott különös és többszörös visszaesőnek minősülő elkövető, ezért a törvény erejénél fogva a büntetést fegyház fokozatban kell végrehajtani, továbbá a feltételes szabadságra bocsátás kedvezményéből is kizárt ugyancsak az elkövetői minősége miatt. Figyelemmel arra, hogy a vádlott alkalmatlan arra, hogy a közúti forgalomban részt vegyen, a bíróság végleges hatállyal eltiltotta a járművezetéstől is.

A bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe a vádlott beismerését, a csekély elkövetési értéket, továbbá azt, hogy az okozott kár részben megtérült és a vádlott megbánta tettét. Súlyosító körülményként értékelte ugyanakkor, hogy a vádlott engedély hiányában ült autóba, továbbá a közlekedése során balesetet is okozott.

Az ítéletet a vádlott, a védő és az ügyész is tudomásul vette, így az jogerős.

Forrás: Győri Törvényszék

Kapcsolódó témák: #baleset | #bíróság | #Győr |