Elismerés

Győriek vehették át a Lengyel Köztársaság elnökének kitüntetését

Fotók: A Lengyel Köztársaság Nagykövetsége
Győr+
2021.06.09. 07:01

A Lengyel Köztársaság budapesti  Nagykövete – Jerzy Snopek professzor úr adta át kedden a három győri lakosnak Andrzej Duda a Lengyel Köztársaság elnöke által adományozott állami kitüntetéseket.

Szakács Erika, a győri Liszt Ferenc Zeneiskola – Alapfokú Művészeti Iskola igazgató asszonya több mint két évtizede működik együtt a magyarországi lengyelek köreivel Győrben: a Jan Sobieski Lengyel Kulturális Egyesülettel, valamint a helyi lengyel nemzetiségi önkormányzattal.

Kreativitásának és elkötelezettségének köszönhetően – együttműködve a magyarországi lengyelek köreivel – kezdeményezte a zeneiskolákban tanuló gyerekek és fiatalok részére egy zenei fesztivál megszervezését – a Lengyel Zenei Fesztivált -, amely lengyel komolyzenei művek bemutatásával egy, a tehetséggondozás jegyében történő verseny, tehetséges fiatal zenészek részére. Az évente megrendezésre kerülő fesztivál a lengyel komolyzenét népszerűsíti a fiatalok körében, illetve mutatja be a lengyel kultúrát.

Alapvetően a fesztivál a Lengyel Függetlenség Napjához közeli időpontban kerül megrendezésre, ami szintén hangsúlyozza a függetlenségi napról való a megemlékezést.

Mivel a fesztivál egy hivatalos társadalmi városi esemény, így minden évben magára irányítja a zeneiskolák figyelmét. Ez a kezdeményezés regionális és nemzetközi eseménnyé fejlődött, amely nagy mértékben népszerűsíti a fiatalok körében a lengyel komolyzenét. 2021. évben a fesztivál a XV. jubileumi alkalommal kerül megrendezésre.

„Különösen fontos és értékes, hogy Szakács Erikának köszönhetően, magyar barátaink fiatal nemzedékének tudatában jelen van a lengyel zene és kultúra.” – szerepel a méltatásban.

Rak Wawrzyniec úr a magyarországi lengyelek legrégebbi aktivistája. Egyike azoknak, akik létrehozták a győri Lengyel Nemzetiségi Önkormányzatot, és amelyben a képviselői tisztséget is betöltötte. Közreműködött a győri Jan Sobieski Lengyel Kulturális Egyesület, valamint az Akkord Kamarakórus alapításában is, amelyekben jelenleg is aktívan tevékenykedik.

Évek óta elkötelezett a Győr-Moson-Sopron megyében és Győrben található a lengyel történelem nyomainak, valamint a lengyel katonák és civil menekültek sírjainak gondozásában, támogatva ezen a téren a Lengyel Köztársaság Nagykövetségének tevékenységét. Részt vett a lengyel történelem és a lengyel-magyar kapcsolatok megünnepléseinek megszervezésében, valamint a lengyel komolyzene népszerűsítésében.

A magyarországi lengyelek köreiben Rak úr különösen ismert az epigrammák és a rövid költői műfajok alkotójaként. Költői tevékenysége a magyarországi lengyelek kulturális tevékenységéhez jelentősen hozzájárul, de ismert Lengyelországban is. Rak úr részt vesz a Lengyel Írószövetség munkájában. Magyarországon a Magyarországi Lengyel Alkotói Fórum többéves tagja, valamint hasonlóan aktív tagja és munkatársa a győri Jan Sobieski Lengyel Kulturális Egyesületnek és a Magyarországi Lengyel Katolikusok Szt. Adalbert Egyesületének is. Emellett együttműködik az önkormányzati vezetéssel, valamint a Lengyel Köztársaság Nagykövetségével.

Hozzáállásának és tevékenységének köszönhetően évek óta hozzájárul Lengyelország Magyarországon való népszerűsítéséhez, valamint a magyarországi lengyelek integrálásához és aktivizálásához.

Különösen fontos számára a lengyel-magyar barátság napjának, a lengyel függetlenség napjának megünneplése, valamint a kulturális rendezvények. Egyike azoknak a lengyeleknek, akiknek köszönhetően a győri lengyelség jelen van.

Siuda Jerzy úr szintén a magyarországi lengyelek egyik legrégebbi aktivistája. Egyike azoknak, akik megragadták a magyar törvény adta lehetőséget és Győrben létrehozták a helyi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzatot, amelynek két cikluson át az elnöke is volt. Közreműködött az alapításában és utána aktívan is tevékenykedett a győri Jan Sobieski Lengyel Kulturális Egyesületben. Éveken keresztül elkötelezett volt a Győr-Moson-Sopron megyében és Győrben található lengyel történelmi nyomok valamint a lengyel katonák és a civil menekültek sírjainak gondozásában, támogatva ezen a téren a Lengyel Köztársaság Nagykövetségének tevékenységét. A lengyel történelemre és a lengyel-magyar kapcsolatok megünneplésére irányuló tevékenységekben is részt vett. A Győri Lengyel Napoknak, a helyi külhoni lengyelek integrálásának, illetve a lengyel hagyományoknak és kultúrának népszerűsítésére irányuló programok társzervezője. Ehhez együttműködött a helyi magyar hivatalokkal, valamint a Lengyel Köztársaság Nagykövetségével.

A helyi magyar környezetben a tevékenységével hozzájárult a Lengyelországról, valamint lengyel emberekről való pozitív kép kialakításához és Lengyelország népszerűsítéséhez. Magyarországon azokhoz a lengyel/külhoni lengyel társadalom képviselőihez tartozik, akiknek köszönhetően Győrben megmaradt a lengyelség. Siuda Jerzy úr a magyarországi lengyelek és a lengyelség érdekében tett elkötelezettségéért és tevékenységéért érdemelte ki ezt a megtiszteltetést.

Kapcsolódó témák: #elismerés | #Győr | #Lengyelország |