Rendőrség

Győri postarablás: négy év után emelhetnek vádat

Fotó: police.hu
Győr+
2022.03.14. 19:07

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy négy évvel ezelőtt történt rablás végére tettek pontot.

A rendőrségre még 2018. január 19-én délelőtt a Posta Főügyelet diszpécserétől érkezett jelzés arról, hogy Győrben, a Szabadság utca 23. szám alatt lévő postahivatalból egy fegyveres támadó több százezer forintot vitt el.

A rendőrök néhány perc múlva a helyszínre érkeztek, alig 15 perc elteltével pedig már le is zárták a környéket az elkövető elfogása érdekében. Ezután gyors adatgyűjtés kezdődött, amelynek során a hivatal alkalmazottját, illetve két tanút is kikérdeztek a történtekkel kapcsolatban, és az általuk elmondott személyleírás alapján a feltételezett elkövetőről grafikai rajzot készítettek. A megyei rendőr-főkapitányság nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki a bűncselekménnyel kapcsolatban releváns információt tud adni.

A nyomozás első hónapjaiban több bejelentés is érkezett a rendőrségre, amelyek mindegyikét megvizsgálták a rendőrök, azok kapcsán tanúkat hallgattak ki, információkat gyűjtöttek, adatokat értékeltek és elemeztek, összefüggéseket kerestek, azonban ezek egyike sem vezetett az elkövetők nyomára.

Fotó: police.hu

A nyomozók nem adták fel a kutatást, és végül két év elteltét követően áttörést értek el az ügyben. Ekkor két újabb személyt hallgattak ki tanúként, akik egyike – G. Attila 42 éves győri lakos – olyan információkat mondott el kihallgatásán, amit csak az tudhatott, akinek valamilyen módon köze volt a rabláshoz.

Fotó: police.hu

G. Attila körül egyre jobban szorult a hurok, illetve a nyomozók további széleskörű adatgyűjtésének eredményeként látókörbe került társa is, a rablás másik feltételezett elkövetője, K. Csaba 49 éves szintén helybéli lakos. A megyei rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya mindkettőjüket fegyveresen elkövetett rablás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki, azonban mindegyikük tagadta a cselekmény elkövetését.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal a Győri Járási Ügyészségnek megküldte.

Forrás: police.hu

Kapcsolódó témák: #Győr | #rablás | #rendőrség |