Győri karmester a világ legjobbjai között

Fotó: Facebook/Hontvári Gábor
Földvári Gabriella
2020.10.12. 08:04

A győri származású Hontvári Gábor a világ egyik legrangosabb karmesterversenyén került fel a dobogó második fokára.

A frankfurti Solti György Nemzetközi Karmesterverseny hétvégi, október 11-i döntőjében a megosztott második helyet szerezte meg Hontvári Gábor. A fináléban két koncerten is bizonyítania kellett, Beethoven VII. szimfóniájának negyedik tételét, valamint a Coriolan-nyitányt vezényelte.

Az első díjat az új-zélandi Tianyi Lu kapta, a második helyen Gábor a német Johannes Zahnnal osztozott és az ezzel járó 7500 euró pénzjutalomban részesült. A közönségdíjat Johannes Zahn érdemelte ki.

Gábor győri származású, a Kazinczy Ferenc Gimnázium diákja volt, zene iránti elköteleződését a Liszt Ferenc Zeneiskolában alapozta meg, a Richter konzi diákja is. Első oklevelét a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen kapta meg, majd a weimari Zeneművészeti Főiskolán szerzett mester diplomát. Két éve Németország legrangosabb, a fiatal karmestereknek évente egyszer odaítélhető Ernst von Schuch-díjat vehette át.

Németországban rendszeresen vezényli a Jénai Filharmonikusok együttesét, valamint koncertezett már többek között az MDR Szimfonikus Zenekar, a Nürnbergi Szimfonikusok, a Nordwestdeutsche Philharmonie, a Göttinger Sinfonieorchester vagy a Bergische Symphonker zenekarokkal is. 2017-ben a bajor Kammerphilharmonie felkérésére vezette az együttest dél-koreai turnéjukon.

Gábor tavaly ősz óta a Mainfranken Theater Würzburg első karmestere és zeneigazgató-helyettese.

Kapcsolódó témák: #elismerés | #Győr | #Kultúra | #művészet | #zene |