A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság prevenciós szakemberei a közelmúltban a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium 7. osztályos tanulóinak tartottak interaktív előadást a kábítószerek veszélyeiről, azok a szervezetre és a lelki egészségre gyakorolt hatásairól.
A január 10-én megrendezett program során Iglódi Jolán rendőr százados életkoruknak megfelelő, közérthető módon ismertette a diákokkal a legális és illegális drogok rövid- és hosszú távú következményeit.
A tanulók megismerkedtek az „egyszer kipróbálom” gondolkodás kockázataival, és azzal, hogyan befolyásolhatja a tanulást, a társas kapcsolatokat és a jövőbeli terveket.
A prevenciós szakemberek hangsúlyozták a nemet mondás, a veszélyes helyzetek felismerése és a segítségkérés fontosságát. Közösen beszélték át a feszültség levezetésének és az élményszerzésnek egészséges alternatíváit, például a sport, a közösségi programok, a zene vagy más kreatív tevékenységek lehetőségeit.
A rendőrség célja, hogy a fiatalok időben hiteles információkhoz jussanak, megalapozott döntéseket hozzanak, és olyan életutat válasszanak, ahol az egészség, a biztonság és a pozitív közösségi élmények állnak a középpontban. – olvasható a police.hu oldalon is.
A rendezvény zárásaként a diákok betekintést nyerhettek a rendőrség munkájába, és beszélgethettek a különböző szakterületeken dolgozó kollégákkal.