Tehetségek a teátrumban

Győrben is bemutatták vizsgájukat a kaposvári színi hallgatók

Szigeti Sándor Ács Tamás
2022.11.26. 08:50

Különleges esemény színhelye volt pénteken este a Győri Nemzeti Színház. A Kisfaludy teremben a kaposvári egyetem Rippl Rónai Művészeti Intézetének hallgatói mutatták be színpadi mozgás vizsgájukat a győri publikumnak.

Uray Péter rendező, koreográfus, osztályvezető tanár kérdésünkre elmondta: a Győri Nemzeti Színház igazgatójának, Bakos-Kiss Gábornak a meghívására érkeztek Győrbe. A két intézmény között egyre szorosabb az együttműködés, hiszen Bakos-Kiss Gábor a kaposvári egyetem Színházi Tanszékének osztályvezető oktatója és adjunktusa is egyben.

Uray Péter hozzátette: a hallgatók számára roppant fontos vizsgáról van szó, hiszen a színpadi munka mintegy hetvenöt százalékát a fizikális játék teszi ki.

„Ez egy két hónapos intenzív fizikai színházi kurzus a másodéves színész osztály számára. A képzés során többek között eséseket, gurulásokat, testre ugrásokat, dőléseket, földre kíséréseket és gesztusgyakorlatokat, valamint a színpadi jelenlét és kisugárzás szakmai követelményeit sajátítottak el a növendékek. Most pedig szerettük volna bemutatni a győri közönségnek is ezt a frissen megszerzett tudást” – tette hozzá a kaposvári egyetem mesteroktatója.

A pénteki nap természetesen arra is kiváló lehetőséget nyújtott, hogy a kaposvári hallgatók egy picit bepillanthassanak a Győri Nemzeti Színház kulisszái mögé, és ismerkedjenek a teátrum napi működésével.

Galéria: Ács Tamás

Ahogy korábban már utaltunk rá, a győri és a kaposvári színházi szakemberek együttműködése nem új keletű. A tavalyi évben a Rippl Rónai Művészeti Intézet hallgatói közreműködtek az 1956-os győri, városi ünnepi megemlékezésen, a legtehetségesebb kaposvári színész hallgatók pedig rendszeresen bemutatkozási lehetőséget kapnak Győrben. Kiváló példa Tamási Áronnak az éppen most futó Énekes Madár című szerelmes játéka. Ebben az egyik főszerepet Juhász Jázmin, a kaposvári egyetem fiatal színészhallgatója játssza, aki korábban a Szerelmes Shakespeare előadásban beugróként debütált nagy sikerrel.