Gyermekkultúra mesterszakot indítottak

Pécskai István Fotó: Győr+ Média
2022.11.15. 16:55

Olyan szakembereket szeretnének képezni, akik nemcsak átfogó tudással rendelkeznek a gyermekkultúra művelése területén, hanem képesek tervezni és irányítani is a kultúra tevékenységformáit a nevelési és a szociális folyamatokban. Ezzel a céllal indított új, gyermekkultúra mesterszakot a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kara.

Hirdetés

Az új szakot az Apáczai Módszertani Délutánon mutatták be az intézmény vezetői.

,,Olyan ismereteket ad a gyermekkultúra mesterszak, amelyek a többi képzésünkben nem érhetők el. Alapvetően a kisgyermekkori nevelésnek, az óvodapedagógiához, illetve a tanítóképzéshez kapcsolódóan, mesterszintű tudást fog adni – mind a pedagógiai, mind pedig a pszichológiai és egyéb tudományterületek vonatkozásában. Az élethosszig tartó tanulás nagyon fontos. Aki pedagóguspályára megy, a hivatástudatának a része, hogy folyamatosan képzi magát. Nem elégszik meg az alapszakos diplomával, hanem törekszik rá, hogy továbbképzéseken, illetve mesterszakon fejlessze tudását” – mondta dr. Pongrácz Attila egyetemi docens, dékán.

Akik sikeresen teljesítik a mesterszakot, okleveles gyermekkultúra szakos pedagógus képesítést szereznek, bölcsődében, óvodában, általános iskolában, múzeumban, bábszínházban, játszóházban és kutatóműhelyekben helyezkedhetnek el.

,,A kollégáimmal a Covid-időszakban dolgoztuk ki a gyermekkultúra mesterszakot. 2023 őszétől van lehetőségünk elindítani a képzést. A hallgatóink nappali, illetve levelező tagozaton négy fél év alatt készülhetnek fel a gyermekkultúra közvetítésére és tervezésére. Nagyon gyakorlatorientált, elméleti alapozású szakról van szó, ami nagyon sok jó lehetőséget teremt majd a múzeumpedagógia, a színházpedagógia, a népi gyermekjátékok világába fogja elkalauzolni a hallgatóinkat” – fogalmazott Kövecsesné dr. Gősi Viktória egyetemi docens, szakfelelős.

TV-s szerkesztő: Pécskai István

Hirdetés