Élményteli programok

Gyerekegyetem a győri kampuszon

Fotó: Májer Csaba József
Győr+
2022.06.28. 12:33

A környezetvédelem, a klímatudatosság és a klímavédelem áll az idei győri Gyerekegyetem fókuszában, amelyet ötödik alkalommal rendez meg a Széchenyi István Egyetem általános iskolás tanulóknak június 27. és július 1. között. A gyerekek élménydús programokon vesznek részt, és közben egyetemi oktatóktól tanulhatnak.

Ötvenhárom izgatott általános iskolás töltötte meg a Széchenyi István Egyetem Menedzsment Campus épületének konferenciatermét hétfőn délelőtt, akik mindannyian az ötödik alkalommal megrendezett Gyerekegyetemre érkeztek.

A program megnyitóján dr. Zseni Anikó oktatási rektorhelyettes elmondta: a játékos elemeket tartalmazó öt nap során a diákok valódi egyetemi környezetben, egyetemi oktatóktól tanulhatnak előadásokon és szemináriumokon, laboratóriumokat látogathatnak, és így megismerkedhetnek az intézmény életével. „A másik cél, hogy még középiskolás korotok előtt megszeressétek a természettudományokat, a műszaki pályákat, és aki ebben az irányban szeretne továbbtanulni, időben meg tudja kezdeni az erre való felkészülést” – fogalmazott beszédében.

Dr. Dőry Tibor, a Széchenyi István Egyetem győri campusán található Mobilis Interaktív Kiállítási Központ ügyvezetője, egyetemi docens arra biztatta a gyerekeket, hogy kérdezzenek bátran. „Reméljük, a program végén sokan mondják közületek, hogy ide szeretnének majd járni középiskola után” – jegyezte meg.

A Széchenyi István Egyetem nagy hangsúlyt fektet az innovációra és a fenntarthatóságra, s ennek megfelelően az idei Gyerekegyetem központi témája a környezetvédelem, a klímatudatosság és a klímavédelem. A gyerekek többek között a vízről és a hulladékról tanulnak érdekes dolgokat a győri campuson, az Apáczai Csere János Karon és a mosonmagyaróvári karon. Ellátogatnak a Lego élménypedagógiai műhelybe, a Környezetmérnöki Tanszék laboratóriumába és a Mobilisbe is. A programból természetesen a sport- és szabadidős programok sem hiányozhatnak, így lesz például könyvtár- és campustúra, illetve sportos versenyek és vetélkedők teszik felejthetetlenné a hetet, ami pénteken a gyerekek diplomaátadójával zárul.

Forrás: Széchenyi István Egyetem

TV-s szerkesztő: Kárpát Zsolt

Kapcsolódó témák: #híradó | #Széchenyi István Egyetem |