Közlemény

Gyászol a Széchenyi István Egyetem

Illusztráció: Pixabay
Győr+
2020.09.22. 11:09

Elhunyt dr. Vajda István, a győri emobilitás professzora.

„Megrendülten tudatjuk, hogy életének 68. évében elhunyt dr. Vajda István egyetemi tanár, az MTA doktora, aki 2017-től erősítette a Széchenyi István Egyetem Belsőégésű Motorok Tanszékének munkáját” – áll az egyetem most megjelent közleményében.

Dr. Vajda István  1976-ban a BME Villamosmérnöki Karán villamosmérnöki diplomát, 1995-ben CSc és PhD fokozatot, majd 2003-ban habil. és MTA doktora fokozatot szerzett. Egyetemi tanári kinevezését 2004-ben kapta. 1976-2013 között a BME Villamos Energetika Tanszéken dolgozott, melynek tanszékvezetői feladatait 2005-2010 között látta el. 1995-től a SuperTech Labor vezetője.

2012-től az Óbudai Egyetem Automatika Intézet igazgatója, 2014-től az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar dékánja volt 2018-ig. Ezt követően Egyetemünk eMobilitás Kompetencia Központjának vezetését látta el. Azon kiemelkedő egyetemi oktatók egyike, aki iskolateremtő volt a szakmaterületén. Gazdag életpályáján keresztül nagy hangsúlyt fektetett a fiatalság szakmai és emberi támogatására, s szívügyének tekintette a villamos forgógépek tématerülettel foglalkozó szakmabeliek együttműködését, amelynek eredményeként számos kezdeményezés fűződik nevéhez. Főbb szakterületei közé tartozik a villamos gépek elmélete és tervezése, a szupravezetők.

Széles látókörű, hatalmas szakmai- és élettapasztalattal bíró, közkedvelt szakember pályája ért véget, ami által a szakmát és az egyetemet is nagy veszteség érte.

„Emlékét megőrizzük, nyugodjon békében!” – zárul a közlemény.

Forrás: Széchenyi István Egyetem

Kapcsolódó témák: #gyász | #Oktatás | #Széchenyi István Egyetem |