Kulturális kalandok

Grandiózus programok a Géniuszon

P. Csapucha Adrienn MekliZ Fotó
2022.11.15. 14:09

Győri nyitása óta óriási érdeklődés övezi a Petőfi 200 emlékévhez kapcsolódó vándorkiállítást. A Magyar Géniusz városunkban számos kísérőprogrammal egészül ki, ami tovább emeli az egyébként is grandiózus tárlat színvonalát.

A Magyar Géniusz különlegessége, hogy eddig soha nem látott módon vonultatja fel a vidék géniuszait, a vidéki muzeális intézmények legértékesebb műtárgyait. A gyűjteményben 67 múzeum, 154 kincsét tekinthetik meg az érdeklődők, mellette a kiállításnak jelenleg otthont adó Esterházy-palota aulájában egy helyi géniusz tárlat is látható.

Két győri tárgy is helyet kapott az összeállításban, egy mészáros céhláda, és egy, a Rába gyárból származó vasútmodell, mely az ipari hagyományokat mutatja be.

„Az eddigi tapasztalatokból úgy látjuk, hogy a győriek nagy szeretettel fogadták a tárlatot. Rendkívül változatos az anyag, mely bepillantást enged a magyar történelem és kultúra elmúlt ezer esztendejébe, sőt, még ennél tovább is, hiszen a Magyar Géniusz a Kárpát-medence kulturális örökségét vonultatja fel” – fogalmazott Székely Zoltán a házigazda intézmény igazgatója.

A gyűjtemény kicsivel több mint két hete költözött városunkba, de máris nagy népszerűségnek örvend, ami természetesen köszönhető annak is, hogy a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum számos kísérőprogrammal színesíti a kiállítást.

Év végéig bezárólag minden héten újdonságokkal készülünk, a napokban például a ”Lángelmék nyomában két keréken” című eseményre invitáljuk a nagyérdeműt. Kerékpárral Győr géniuszainak a nyomába eredünk, majd tárlatvezetéssel zárjuk a programot. De az elkövetkező időszakban bemutatjuk például a géniusz sütit, a géniusz bort is, illetve méltóképpen szeretnénk megemlékezni múzeumunk történetének két kiválóságáról, Rómer Flórisról és Xantus Jánosról – ismertette a közelgő terveket Ráth Katalin. A múzeum munkatársa kiemelte továbbá, hogy Bakos-Kiss Gábor színházigazgató és Agócs Judit színművész is elfogadta a meghívásukat, így igazán sokszínű estekkel várják majd a kultúrakedvelő közönséget.

A tárlathoz kapcsolódó sorozat december 30-án, egy Székely Zoltán által vezetett programmal zárul, pezsgős koccintás kíséretében.

TV-s szerkesztő: Ficsór Dávid