Ügyészség

Garázdaság egy győri hotelben

Fotó: Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség
Győr+
2021.05.10. 07:26

227.570 forint kárt okozott a dühöngő nő a hotelnek, amiért az megszüntette munkaviszonyát.

A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint a 43 éves terhelt munkaviszonyát megszüntette a munkáltatója, egy győri hotel. Emiatt a nő egy kora reggeli időpontban megjelenet az ún. buborék szállodaként működő épületben, ahova csak előre regisztráltak léphettek be negatív vírusteszttel, és rongálni kezdett a hotelben. A szálloda éppen egy sportesemény résztvevőinek biztosított szállást. Az esetről korábban a Győr+ is beszámolt.

A hotelnél a vádlott először rugdosni kezdte a főbejáratot, majd eltorlaszolta a hátsó ajtó, ezt követően pedig betört hét nyílászárót, köztük a gazdasági bejáratét. Ezen át bejutva az épületben feldöntött berendezési tárgyakat, a földre söpört egy számítógépmonitort és egy billentyűzetet. Összesen 227.570 forint kárt okozott – írja közleményében a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség.

A hanghatásokra felriadtak a vendégek, a szálloda egyik szárnyának recepciósa a másik szárnyban lévő recepcióshoz menekült, a biztonsági szolgálatot megerősítették.

A vádlott ellen az ügyészség garázdaság miatt emelt vádat. Vele szemben két évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.

A nyomozás során a Győri Rendőrkapitányság rendőrei jártak el, az érdemi döntést pedig várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

Kapcsolódó témák: #rendőrség | #ügyészség |