Fórum a szankciókról Simicskó Istvánnal

Németh Boglárka MekliZ Fotó
2022.11.11. 19:34

Győrbe látogatott dr. Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke. A Bátrak Ligája sporteseményen vett részt napközben a Móra Iskolában, majd péntek este a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karának Barsi termében tartott fórumot az érdeklődőknek.

Az előadást Győr polgármestere, dr. Dézsi Csaba András is az első sorból nézte, aki elmondta: fontos, hogy hiteles emberek adjanak hiteles információkat a vidéken élőknek és azoknak, akik nincsenek ott a döntéseknél. A városvezető fontosnak tartja ezeket a fórumokat, ahol az adott szereplőtől lehet kérdezni, és aki nem csak válaszol, de és érvelni is tud az egyes döntések mellett, ismertetni tudja azok hátterét.

A frakcióvezető szívesen fogadta Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő meghívását, a téma pedig a mindenkit érintő szankciók és annak hatásai voltak. “Nagyon örülök, hogy elfogadta a meghívásunkat, így az egyik programon a sporthoz, a hazafias neveléshez való kapcsolat került előtérbe, itt a fórumon pedig az ország és Európa sorsáról beszélünk, ami nagyon fontos. Örülök neki, hogy sokan eljöttek, így mindenki tájékozódhat” – fejtette ki a képviselő. 

Dr. Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője a Győr+ Médiának elmondta, hogy mindenkit az izgat, hogy mi lesz a energiaválsággal, az energiaárakkal, mikor fejeződik be a háború, valamint a szankciók hogyan hatnak Európára és Magyarországra, ezért fórumok kapcsán segítenek az információk között eligazodni. “Fontos, hogy az embereket is megkérdezzük mit gondolnak erről, ezért indította el a kormány már tizenkettedszer a nemzeti konzultációt is, hiszen fontos kérdésekben szükségünk van az emberek támogatására, véleményére, álláspontjára. Kíváncsi vagyok arra a győri emberek ezt hogyan látják. Tájékoztatjuk őket arról, hogy mi hol tartunk, milyen intézkedéseket tettünk és miket tervezünk a jövőben, hogy a magyar családokat, időseket védelmezzük és a háborúból kimaradjunk.” 

A politikus szerint látnia és hallania kell az embereknek a kormány erőfeszítéseit, hiszen folyamatosan azon dolgoznak, hogy a magyar nép ne szenvedjen az energiaválság és a háború hatásaitól. “Minél tovább tart a szomszédos háború, annál tovább kell gondolkodnunk a szankciókról. A magyar miniszterelnök, a magyar kormány mindent megtesz, hogy a szankciók ne vonatkozzanak az energiára, a fosszilis energiára. Szükségünk van arra, hogy az emberek energiaellátása, pláne a fűtési szezonban meglegyen. Ez az év az biztosan garantálható, hiszen feltöltöttük az energiatározóinkat, és azért dolgozunk, hogy béketárgyalásokat ösztönözzünk. Nyilván ebben szükség van az USA tevékenységére és támogatására is. Ennek a háborúnak és az elhibázott brüsszeli szankcióknak a nagy vesztese Európa és az ukrán nép” – hangsúlyozta dr. Simicskó István.

Az előadáson elhangzott, hogy bár az ország egyes részein már megérkeztek a nemzeti konzultációs ívek, vannak olyan helyek, mint például Győr, ahol ez még nem minden esetben valósult meg. Az elkövetkező hetekben, legkésőbb november végéig mindenkihez eljut majd a kérdéssor.