Az ÉFOÉSZ Értelmileg Sérültek és Segítőik Győr–Moson–Sopron Megyei Egyesülete idén is megrendezte hagyományos, Fogyatékossággal élők napja elnevezésű programját.
Az eseményre október 9-én, csütörtökön 10 órától került sor a győri Xantus János Állatkertben, ahol immár több mint negyedszázada találkoznak a megye és az ország különböző pontjairól érkező résztvevők.
Tóth Jánosné Éva főszervező az ÉFOÉSZ egyesület képviseletében elmondta: a rendezvény célja, hogy közösségi élményt és találkozási lehetőséget biztosítson az értelmileg sérült embereknek, családtagjaiknak, segítőiknek és barátaiknak. “Ez a nap minden évben egyfajta ünnep is: az elfogadás, az összetartozás és a barátság napja.” – fogalmazott.

Hozzátette, hogy az idei eseményre mintegy 650 fiatalt vártak, akik számára kézműves foglalkozásokkal, találós kérdésekkel és ügyességi játékokkal készültek a szervezők.
A megnyitón dr. Pető Péter, a Győr–Moson–Sopron Vármegyei Közgyűlés alelnöke köszöntötte a résztvevőket. Beszédében kiemelte, milyen öröm, hogy évről évre ilyen sokan ellátogatnak erre a különleges napra: “Nemcsak májusban lehet a gyermekeket ünnepelni, hanem akár egy kicsit borongósabb októberi napon is” – mondta mosolyogva, majd hozzátette: “Ha így folytatjuk, még a végén az 50. alkalommal is itt leszünk!”
A résztvevők már nagyon várták, hogy újra találkozhassanak, hiszen sokak számára ez az esemény több évtizedes barátságok találkozási pontja.

A közösség életében nem csak ez a nap kiemelt jelentőségű: a téli időszakban a Mikulás Disco is nagy népszerűségnek örvend, amely előtt – ahogy a szervezők mondják – már a várakozás izgalma is ünneplőbe öltözteti a szíveket.
Széles Zoltán, a győri motorosok képviseletében elmondta, hogy közel 20 éve támogatják az értelmileg fogyatékos gyermekeket: “Mindig is szívügyünk marad ennek a közösségnek a támogatása. A mai rendezvényen és a Mikulás bulin is ott leszünk – utóbbira már 800 csomag össze is gyűlt” – tette hozzá.
A nap fő attrakciója természetesen az állatkerti séta, amelyet a Xantus János Állatkert évtizedek óta támogat, ezzel is segítve az egyesület közösségépítő munkáját.




A látogatók különböző bemutatókon vehettek részt, miközben az ÉFOÉSZ játékhelyszínekkel és meglepetésekkel várta őket.
A Xantus János Állatkert támogatásának köszönhetően az egyesület immár 26 éve szervezi meg ezt a különleges napot, amelyre nemcsak a vármegye településeiről, hanem az ország távolabbi részeiből is érkeznek vendégek.
A rendezvény idén is bizonyította, hogy az összefogás, a szeretet és a közös élmények ereje mindannyiunkat gazdagít.
Galéria: Ács Tamás