Az esetek 30 százalékában a hozzátartozó előbb meghal, mint a beteg. Kollár István filmrendező tartott előadást a csütörtök esti találkozón.

Kollár István előadását azzal kezdte, hogy két éve járt legutóbb a győri Alzheimer Caféban, és akkor ugyanígy meglepődött mint most, hogy milyen sokan vannak itt. „Ez egyrészt nagyon szomorú, mert sok az érintett, másrészt örömteli, hiszen a jelenlévők megteszik azt a lépést, amely amely szükséges a betegség megismeréséhez.”

„Ez a betegség elsősorban hozzátartozókat sújtja. Az esetek 30 százalékában a hozzátartozó előbb meghal, mint a beteg, ami rettenetesen nagy és ijesztő szám. Azokat veszítjük el, akik az életüket arra tették fel, hogy a családtagjaiknak segítsenek.” – emelte ki a rendező, aki díjnyertes filmet forgatott az Alzheimer-kórról, és egyúttal az Alzheimer Segítő Egyesület elnöke.

Éppen ezért a demens és alzheimeres betegeket ápolóknak arra van szükségük, hogy segítséget kapjanak, hogy csináljanak egy adott szituációban. „Sem az önök, sem az én, sem a gyerekeink életében nem lesz megoldás erre a problémára. Egyetlen egy fegyverünk a kór ellen a tudás. Fel kell készülünk a következő rossz lépésekre, tudnunk kell, mi vár ránk. Ha a ránk váró alagutat tudással ki tudjuk világítani, akkor nő az esélyünk a túlélésre.” – fogalmazott.

Megjegyezte ugyanakkor: miközben az értelmi hanyatlás valóban jellemzője a betegségnek, az érzelmek mindig megmaradnak és őszinték is lesznek. „Valóban hasonlítanak egy kisgyerekekre, akiknél egy mosollyal tovább juthatunk, mint érvekkel és meggyőzéssel. A vitás helyzetek megoldása az, ha megnyugtatjuk őket, és másra tereljük a figyelmüket. Hogyha haza akar indulni onnan, ahol negyven éve él, nem kell berakni az autóba és elvinni a szülői házhoz, hanem egyszerűen meg kell fogni a kezét.”

„Attól is meg tudnak ijedni, ha szemükbe süt a Nap, mert be vannak zárva az érzelmeik közé. A demens ember szinte csak maga elé lát, komolyan meg lehet őket ijeszteni azzal, ha oldalról beszélünk hozzá, vagy belépünk elé. Mindig szemből kommunikáljunk, és nézzünk a szemükbe.” – tanácsolta Kollár István.

„A hozzátartozókban van egy állandó lelkifurdalás, hogy jól csináltam-e. Látatlanban is azt üzenem nekik, hogy igen. Mert ez a betegség egy állandó leejtő, itt nem várható a beteg állapotának javulása, legfeljebb átmenetileg. Sokszor maga az ápoló is demens lesz, mert az a stressz, amit átél, őt is demenssé teszi. És persze vannak egyéb külső tényezők is a betegség kialakulásában. Az agyunkat ma egy nap alatt annyi impulzus éri, mint a nagyszüleinkét egy hónap alatt. Az agyi kapacitás véges, de erről a mai felgyorsult világ nem vesz tudomást.”

A győri Alzheimer Café összejöveteleit minden hónap első csütörtökjén, délután öt órától tartják a Danubius Hotel Rábában. A következő találkozó november 6-án lesz.