Felvonulással kezdődött a Barokk Esküvő

Fotó: O. Jakócs Péter
Győr+
2022.08.13. 08:44

A barokk hétvégét a látványos felvonulással indították útjára tegnap, amelyen már a Barokk Esküvő párja, Fodor Virág és Schreiner Károly is jelen volt.

A barokk hétvégén a XVII-XVIII. századi európai kultúrát elevenítik fel a győri belvárosban. Két napon át igazi fesztiválélménnyel gazdagodhatnak a látogatók, mert a színpadon zajló produkciók mellett az utcákon lépten nyomon felbukkannak vidám  jelmezesek, táncosok, vásári komédiák.

Felvonulás a sétálóutcán

Kiemelkedik az események sorából az esküvői  ceremónia, mely során egy igazi pár köti össze életét a  korabeli források alapján készült forgatókönyv szerint.

Az egyik legnépszerűbb és leglátványosabb része a barokk hétvégének a felvonulás, amikor a sétálóutcán csodálhatják meg az érdeklődők a korhű jelmezeket és kellekéket. Idén is sokan voltak kíváncsikak a páratlan élményt okozó felvonulásra.

A Barokk Esküvő még egyelőre jegyespárja

A Széchenyi téren már Fodor Virág és Schreiner Károly, a barokk pár is bekapocsolódott a programban, hiszen felelevenítették azt a szép szokás, mely szerint a vőlegény az esküvő előtti este muzsikaszóval vall szerelmet jegyesének. A romantikus pillanatokat szintén sokan kísérték figyelemmel.

Galéria: O. Jakócs Péter

TV-s szerkesztő: Németh Boglárka

hétvége teljes programja ITT érhető el!

Kapcsolódó témák: #Barokk esküvő | #belváros | #híradó |