Győr+
2022.03.17. 18:32

Fegyverrel az autóban, bódult állapotban vezetett

A győri nyomozók befejezték a homokkomáromi férfi ellen indított büntetőeljárás vizsgálatát, aki kábítószer hatása alatt vezette gépjárművét.

A Győri Rendőrkapitányság nyomozást rendelt el egy 27 éves homokkomáromi férfi ellen, akit Győrben, a Fehérvári úton – személygépkocsijával történő útja során – közlekedésrendészeti ellenőrzés céljából állítottak meg a járőrök még tavaly novemberben.

A rendőri intézkedéskor a gépjárműben, illetve a sofőr csomagjai közt és ruházatában a járőrök – droggal szennyezett – kábítószer porciózásához és fogyasztásához alkalmas eszközöket, valamint egy forgótáras maroklőfegyvert, egy gáz- és riasztófegyvert is találtak.

A fiatalember elmondta, hogy mielőtt a gépjárművel elindult volna, kábítószert fogyasztott, illetve a nála megtalált eszközök az ő tulajdonát képezik.

A rendőrök a sofőrt elfogták, majd a Győri Rendőrkapitányságra előállították, nála drogtesztet végeztek, amely pozitív eredményt mutatott, ezért a férfit a nyomozók kábítószer birtoklása vétségének gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A büntetőeljárásba bevont igazságügyi orvosszakértő szakvéleménye szerint a homokkomáromi gépkocsivezető – a közúti rendőri ellenőrzésekor – bódult állapotban vezette autóját, ezért őt a nyomozók ismételten kihallgatták gyanúsítottként, immár járművezetés bódult állapotban vétsége miatt.

A lefoglalt maroklőfegyver, valamit gáz- és riasztófegyver vonatkozásában a 27 éves férfi ellen a hatóság szabálysértési eljárást indított.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a győri rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az ügyben keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldték meg a Győri Járási Ügyészségnek.

Kapcsolódó témák: #Győr | #rendőrség |