Kereskedelem

Erős zárás után gyenge kezdés a piacon

Fotó: Zombai-Kovács Ákos
Zombai-Kovács Ákos
2022.01.11. 10:21

Az erős évzárás után a szokásos gyenge évkezdés tapasztalható a győri Vásárcsarnokban. A karácsony előtti napokban hatalmas volt a forgalom a standoknál, szinte mindent vittek a vásárlók, amire csak szükség lehetett az ünnepi készülődésnél. Jót tett a 2021-es hullámzó forgalomnak az év végi roham, de ettől még az újév ugyanúgy kezdődött, mint ahogy általában szokott.

Sok árus ki sem pakolt még idén, számítva a szokásos pangásra, a nagyobb, fix placcal rendelkező kereskedők viszont most is várják a törzsvásárlókat.      

Markó Vendel (Fotó: ZKÁ)

„Az ünnep előtti pár napban nagyobb volt a forgalmunk, mint általában egy hét alatt, a vásárlók mindent vittek, ami a karácsonyi asztalra kellett” – mondta a Győr Plusznak Markó Vendel. „Zöldségeket, gyümölcsöket, főleg a hazai termékeket kapkodták el a vevők karácsony előtt, szokás szerint nincs okunk panaszra a forgalmat illetően” – tette hozzá a zöldség-gyümölcskereskedő. „A január egészen máshogy alakul, de ez minden évben így van, az emberek kiköltekeztek, most csak a törzsvásárlóinkra számíthatunk, ők viszont jönnek becsülettel” – fogalmazott Markó Vendel.

Kissné Adrienn (Fotó: ZKÁ)

„Savanyú káposztából rekord mennyiséget adtunk el, de minden más is jól fogyott december közepén és végén, jó forgalmat bonyolítottunk mi is” – mondta egy másik kereskedő a csarnokban. „Az első pár, januári napban mi sem nyitottunk ki, de ezen a héten már vagyunk, és visszajáró vásárlóink igénylik is, hogy nyitva legyünk” – tette hozzá Kissné Adrienn. „Az év eleje mindig ilyen, az emberek elteltek az ünnepi finomságokkal, kicsit spórolnak is januárban, meg aztán az általános drágaság miatt még jobban megnézik, mire költsenek” – hangsúlyozta a zöldség-gyümölcskereskedő.

Az árusok egybehangzóan azt mondták, egyelőre a túlélésre játszanak és várják a húsvétot meg az eperszezont, legközelebb ugyanis majd akkor várható nagyobb roham a csarnokban. Addig legfeljebb péntekenként és szombatonként lesznek majd többen a piacon.           

Kapcsolódó témák: #kereskedelem | #piac | #vásárcsarnok |