Négy megyére kiterjedt akció keretében

Embercsempészek: huszonegyen két autóban

Fotó: Police.hu
Police.hu
2020.07.29. 13:27

A török sofőrök huszonegy illegális menekültet szállítottak.

A rendőrök – négy megyére kiterjedő akció keretében – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály székesfehérvári osztályának információi alapján július 29-én 11 óra után körül állítottak meg egy Fiat, valamint egy Ford típusú személygépkocsit az M1-es autópálya 119. kilométerénél, Győr térségében. A gépkocsik az úton láthatóan együtt közlekedtek, a sofőrök török férfiak voltak. A Fordban a járművezetőn kívül kilenc férfi és egy nő utazott, míg a Fiat gépkocsiban tizenegy férfi, illetve a sofőr tartózkodott. Az autók utasai szír állampolgárnak vallották magukat, de személyazonosságukat, illetve magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.

Valamennyiüket előállítják, elszámoltatásuk megkezdődött. A török sofőröket embercsempészés gyanújával hallgatják ki a rendőrök. 

Fotó: Police.hu

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. 

Kapcsolódó témák: #Győr | #rendőrség |