Szeptember 21-én van az Alzheimer világnapja. Ilyenkor szerte a világon látványos eseményekkel, programokkal hívják fel az egészségügyi szakemberek a figyelmet, az egyre több embert érintő betegségre és az időskori demenciára. Győrben az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény rendezett világnapi sétát a belvárosban. A megmozduláson több százan vettek részt.
A Városháza előtti téren gyülekeztek a résztvevők, akik színes lufikat kaptak, hogy részesei legyenek egy “élőképnek”. Az alakzat, amely a szervezők útmutatása alapján kirajzolódott az amőba játékot jelenítette meg, ami arra utalt, hogy néhány percnyi napi agytornával is karbantartjuk szellemi frissességünket. Az eseményen dr. Laczkovits-Takács Tímea győri alpolgármester üdvözölte a megjelenteket.
“Egy olyan esemény kapcsán vagyunk itt és megyünk végig a belvároson, aminek fontossága rendkívüli. Lényeges, hogy a betegségben szenvedők családtagjai is rendelkezzenek információkkal. Hívjuk fel a figyelmüket arra, hogy ki és hogyan tud segíteni. A kulcs az , hogy együtt tudjunk gondolkodni és dolgozni.” – emelte ki dr. Laczkovits-Takács Tímea. Az alpolgármester hozzátette, az érintettek merjenek segítséget kérni, mert van aki tud segíteni.
“Nagyon büszke vagyok arra, hogy a város legnagyobb szociális intézménye élen jár ebben a témában. Elég csak a különböző projektekre gondolni és a demens klubunkra. Számos olyan szakember dolgozik az intézményben, akik speciális tudással rendelkezik. De a WHO Egészséges Városok Projekt is sokat tesz ezen a területen és rendszeresen részt vesz az Alzheimer café megszervezésében.” – zárta beszédét a győri alpolgármester.
Jáger András és Szabó Balázs, a Győri Nemzeti Színház művészei varázsoltak kellemes hangulatot a térre, akik rendhagyó módon zenés, könnyed mozgással készítették fel a népes csapatot a sétára. A bemelegítés után elindult a társaság , hogy a Városház térről a Baross utca, a Király utca, a Dunakapu tér, és a Kossuth-hídon keresztül eljusson a Kálóczy térig.
Galéria: Marcali Gábor
TV-s szerkesztő: Kárpát Zsolt