Élményt ajándékoztak a gyerekeknek

Fotó: Ács Tamás
Kárpát Zsolt
2021.08.17. 15:09

50 állatkerti belépőt ajándékozott hátrányos helyzetű gyerekeknek az egyik győri székhelyű személy- és vagyonvédelmi cég. A Család-és Gyermekjóléti Központ pedig abban segített, hogy olyan gyerekek kapják meg a belépőket, akik más módon nem juthatnának el a létesítménybe. Az állatkertben a gyerekek így egy élménnyel teli napot tölthettek el.

Vidáman és lelkesen érkeztek a gyerekek az állatkertbe. Egy közös fotó után már indulhatott is a kirándulás, ami egy győri székhelyű személy- és vagyonvédelmi cég támogatásával jött össze.

Ötven gyermeknek biztosítottuk azt a lehetőséget, hogy megismerjék Győr gyönyörű állatkertjét, amit érdemes mindenkinek látnia. Sajnos vannak olyan gyerekek, akik segítség nélkül nem jutnának el ide. A több mint 10 éve alapított vállalat számára a társadalmi felelősségvállalás mindig is számított. Leginkább rászoruló gyerekeknek, családoknak nyújtunk segítséget” – nyilatkozta Pongrácz Balázs, a Marcus Security alapító tulajdonosa.

Televíziós szerkesztő: Kárpát Zsolt

Az esemény szervezését és lebonyolítását a győri Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai vállalták.

„Mindig nagy örömmel vesszük ezeket a felajánlásokat. A Marcus Securityvel ez már a második akciónk. Igazi élményt ajándékoztak a gyerekeknek. A kollégáim minden városrészből kiválasztották a hátrányos helyzetű gyerekeket, akiket busszal hoztunk az állatkerthez, és itt egy tartalmas napot tölthetnek el” – mondta el a Győr+ Médiának Rákosi-Tóth Rita, a Család-és Gyermekjóléti Központ igazgatója.

Fotók: Ács Tamás

Az állatkertben szinte minden helyet végigjártak a gyerekek. Néha megpihentek, tízóraiztak, majd tovább folytatták a kalandozást és részt vettek egy állatbemutatón is a létesítmény munkatársainak jóvoltából.

Az időjárás is szerencsésen alakult, és az elmúlt napok fülledt melege után, igazi kiránduló időben élvezhették a gyerekek a Győri Állatkert különleges világát.

Kapcsolódó témák: #állatkert | #galéria | #Győr+ TV | #híradó |