Egy tetoválás is segítette a bőröndben elásott győri lány gyilkosainak megtalálását

Győr+ Fotó: Fülöp Máté, Szabó Gabriella
2023.04.25. 19:05

Február végén derült ki, hogy két embert gyanúsít a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a 21 éves P. Kitti kilenc évvel ezelőtti megölésével. Arról azonban, hogy hogyan jutott el a rendőrség a gyanúsítottakig, milyen szerepe lehetett egy tetoválásnak, majd egy jókor jött információnak abban, hogy azonosítani tudták a tetteseket, most először nyilatkoztak az ügy szakirányítói a Zsaru Magazinnak.

Csak 2022-ben hét eltűnésként leplezett emberölés eredményes felderítésében vettek részt a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ szakirányítói. A körözési nyilvántartó és szakirányító főosztály munkatársai folyamatosan szűrik az évekig vagy akár több mint egy évtizedig is szunnyadó eltűnések miatt indított eljárásokat. Ezek egyike volt a hányatott sorsú P. Kitti ügye is.

– Az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi szolgálata arra törekszik, hogy ne hagyja magára a városokat, a megyéket az évek múlásával egyre nehezebben megoldható eljárások felderítésével – nyilatkozta Petőfi Attila vezérőrnagy, országos főkapitányi biztos. – Az utóbbi években szemléletváltás történt. Azokban az eltűnési ügyekben, amelyekről szakértő szemmel egyértelmű, hogy bűncselekmény gyanúja miatt utófelderítés indokolt, az ORFK szakirányító nyomozói közvetlenül együtt dolgoznak a helyi rendőrökkel. A P. Kitti eltűnése miatt indított ügyben is ez történt.

Petőfi Attila vezérőrnagy (Fotó: police.hu, Zsaru Magazin)

A 160 centi magas, vékony, 21 éves lány eltűnésének gyanús körülményeire először Kőrösi János nyugalmazott alezredes figyelt fel, aki az ORFK megbízásából „előszűri” azokat az eltűnési ügyeket, amelyekben felmerülhet a gyanú, hogy emberölés történt.

– Miután elolvastam a lányról szóló anyagot, azonnal ráírtam, hogy szerintem ez gyanús eltűnés lehet – mondja Kőrösi János. – Egyszerűen azt láttam, hogyha egyetlen barátjánál sem jelentkezett, és nem ment külföldre, valószínű, hogy már nem él. Nincs magyarázat az eltűnésére, tehát alaposabban meg kell néznünk az ügyet.

Kőrösi János nyugalmazott alezredes (Fotó: police.hu/Zsaru Magazin)

A rendőrségi dokumentumokból kiderült, hogy az áldozatot az eltűnése előtt tragédiák sora érte. 2013-ban biciklizés közben elütötte egy autó. Ekkor súlyos fejsérülést szenvedett. Ennek következtében merőben megváltozott a viselkedése, kiszámíthatatlan, kifejezetten labilis lett. A családjával is, már hónapokkal az eltűnése előtt, megszakította a kapcsolatot. Ezzel magyarázható, hogy az édesanyja csak két évvel a lány halála után, 2016-ban tett bejelentést a rendőrségen. Ezek után a legnehezebb feladat a rendőrök számára az volt, hogy kinyomozzák P. Kitti eltűnésének pontos időpontját.

– A győri kollégákkal együtt rengeteg családtagot, ismerőst hallgattunk ki – emlékszik Nagy Jenő alezredes. – Senki sem emlékezett pontosan a lány eltűnésének az időpontjára. Az viszont komoly támpont volt számunkra, hogy Kitti rendszeresen jelen volt a közösségi médiában, állandóan posztolt, képeket töltött fel önmagáról a Facebookra. 2014. augusztus végén viszont minden előzmény nélkül vége lett ennek. Minden jel arra mutatott, hogy nagy valószínűséggel ekkor halhatott meg.

Nagy Jenő alezredes (Fotó: police.hu/Zsaru Magazin)

A rendőrök felkeresték Kitti ismerőseit, rokonait, egykori osztálytársait, átnézték az iratait, a kórházak feljegyzéseit, és körözést adtak ki azzal a céllal, hogy megtalálják a lányt. Közben kiderült, hogy mentális problémái miatt a tanulásban, a munkában és az emberi kapcsolataiban sem tudott kitartó lenni.

– Az is nehezítette például a nyomozást, hogy a közösségi médiában a sértett több férfit is úgy tüntetett fel, mintha a barátja lenne, de valójában később kiderült, hogy ezek csak virtuális kapcsolatok voltak – folytatja Pető Péter százados. – Egyetlen embert találtunk, akivel valódi párkapcsolata volt.

Pető Péter százados (Fotó: police.hu/Zsaru Magazin)

Ezután már azt is tudták a zsaruk, hogy a lány az utolsó napjait Győr belvárosában, egy házaspár, a bakonyszentlászlói M. Milán (28) és felesége, M. Milánné (51) albérletében töltötte el. Több mint száz tanút hallgattak ki. Eközben beszéltek azzal a fiatalemberrel is, aki pontosan emlékezett arra, hogy P. Kitti életvitelszerűen élt a bérelt lakásban. Majd egyik napról a másikra eltűnt onnan. Amikor a rendőrök megkérdezték a tanútól, hogy ez mikor történt, maguk is meglepődtek, amikor pillanatok alatt megkapták a választ. A fiatalember ugyanis ugyanazokban a napokban olyan szerelmes lett, hogy magára tetováltatta a pontos dátumát annak, amikor megismerte a barátnőjét.

– 2014. augusztus végén történt ez is, ugyanúgy, mint az, hogy az áldozat megszűnt létezni a közösségi médiában – folytatja Nagy Jenő. – Innentől tudtuk, hogy jó helyen, jó időben vagyunk. Ekkor viszont ott álltunk, hogy kirajzolódott valami, de mégsem voltunk még érdemben közelebb a tettesekhez.

Az ügyben érintett emberek közül többen vállalták a poligráfos vizsgálatot, ami eredményt hozott. Kiderült, hogy az időközben a férjétől külön költöző M. Milánnénak konkrét információi vannak a lány haláláról. Ez azonban még nem jelentett elég bizonyítékot ahhoz, hogy gyanúsítottként hallgassák őt ki. Nem sokkal ezután azonban kapott egy kulcsfontosságú információt a rendőrség. Ebből kiderült, hogy a győri albérletben a házaspár egyik nap olyan súlyosan bántalmazta P. Kittit, hogy a helyszínen belehalt a sérüléseibe. A két tettes úgy tüntette el a holttestet, hogy arról a lakás többi lakója ne sejtsen meg semmit. Az alacsony, törékeny lány tetemét egy nagy méretű, piros bőröndbe gyömöszölték, majd taxit hívtak. Győr külterületére, egy erdős részre vitették magukat, ahol a holttestet a bőrönddel együtt elásták.

Fotó: police.hu/Zsaru Magazin

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság február 7-én fogta el M. Milánt és M. Milánnét. Február 21-én tartottak tájékoztatót erről. Ekkor elhangzott, hogy a házaspár tagjai ellen halált okozó testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás. Völcsey András, a bűnügyi osztály vezetője elmondta, a házaspár régóta ismerte Kittit, befogadták győri, Batthyány téri lakásukba, ahol aztán a fiatal lányt halálosan bántalmazhatták. A rendőrség az áldozat holttestének felkutatását február 16-án kezdte el tetemkereső kutyák és talajradar segítségével. A keresés jelenleg is folyik, eddig azonban nem vezetett eredményre. A nyomozás során kiderült, hogy a gyanúsítottaknál sem ásó, sem kapa nem volt: kerti eszközök helyett kanállal, krumplinyomóval, tortalapáttal és egyéb segédeszközökkel ásták el 20-30 centiméter mélyre a bőröndöt a lány holttestével.A kihallgatás során részben beismerték a bűncselekmény elkövetését. A két gyanúsított egymásra tett terhelő vallomást. Azt, hogy pontosan ki milyen módon vett részt a lány bántalmazásában, a rendőrségi vizsgálat fogja kideríteni.

Szöveg és forrás: police.hu / Zsaru Magazin, P. Gál Judit

Kapcsolódó témák: #emberölés | #Győr | #rendőrség |