Fenyők a piacon

Egészségügyi dolgozóknak olcsóbb a fenyő!

Fotó: Ács Tamás
Zombai-Kovács Ákos
2021.12.15. 10:26

A Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete szerint 10-20 százalékkal megemelkedtek a fenyőárak idén, az előző évihez képest. A lucfenyő 4-5000, az ezüstfenyő 5-6000, a nordmann fenyő pedig hétezer forint körüli áron vásárolható meg, méterenként. Hiába az áremelkedés, a vásárlók többsége továbbra is inkább a nordmann fenyőt választja, mondván, évente csak egyszeri kiadásról van szó. A Győr-Szol piacterein december 10-e óta lehet beszerezni a fenyőfát, a Vásárcsarnoknál 10, a Tarcsay úti parkolóban 14 kereskedő kínálja portékáját.

Néhány napja indult a fenyővásár a Győr-Szol piacterein, így a Tarcsay úti parkolóban is. A placcon főleg Zala, Vas és Győr-Moson-Sopron megyei kereskedők kínálják portékájukat. Horváth József Surdról már régóta visszajár a győri piacra, egyelőre azt mondja, viszonylag kevés a vásárló. „Azt tapasztaljuk, hogy idén, szinte minden nagyáruház mellett árulnak már fenyőt is, sokan ott veszik meg a tűlevelűt és nem a piacon” – mondta a Győr Plusznak az őstermelő.

A szakember is megerősítette, hogy a tavalyihoz képest 10-20 százalékkal emelkedtek az árak. „Minden drágább lett, az alapanyagárak, a benzin és munkaerőt is nehéz találni, még szerencse, hogy én a testvéremmel közösen, meg tudom oldani a vállalkozást” – tette hozzá Horváth József. A surdi őstermelő akciókkal is segíti a vásárlók egy részét. „Harmadik éve vagyunk kapcsolatban az Audi Hungaria Független Szakszervezettel, nekik kedvezményesen kínáljuk a fenyőinket, de idén először, hálánk jeléül a rendőröknek és az egészségügyi dolgozóknak is olcsóbban adjuk minőségi fáinkat, akár 20 százalékkal is olcsóbban” – fogalmazott Horváth József. „Ezek a szakemberek lassan két éve dolgoznak a frontvonalban a járvány idején is, így szeretnénk nekik megköszönni, amit értünk tesznek” – zárta szavait a surdi őstermelő.      

Fotó: Ács Tamás

TV-s szerkesztő: Zombai-Kovács Ákos

Kapcsolódó témák: #advent | #fenyővásár | #galéria | #híradó | #karácsony | #piac |