
Idén harmincadik alkalommal rendezik meg az Egészség-Piac programsorozatot városunkban, melynek célja, hogy ráirányítsa a figyelmet az egészség megőrzésének és a betegségek megelőzésének fontosságára.
A Városházán tartott sajtótájékoztatón Kósa Roland alpolgármester úgy fogalmazott: „Büszkék vagyunk rá, hogy a győriek számára több mint harminc éve elérhetőek lakóhelyük közelében az ingyenes egészségmegőrző, szűrő és felvilágosító programok. Az Egészség Piacon kilenc szűrést lehet igénybe venni. A rendezvénysorozat tizenkét állomásból áll, az egyes helyszíneken különböző kísérő programokat is szerveznek, Szentivánon például futóversennyel kötik egybe. Itt a lehetőség, hogy minden győri könnyen, egyszerűen tegyen a saját egészségéért.”

A városi önkormányzat már 1989 óta tagja az Egészséges Városok mozgalomnak, 1994 óta pedig minden tavasszal megrendezi az Egészség-Piacot. A rendezvények lebonyolítását közművelődési és köznevelési intézmények, képviselők és más szervezetek is segítik.
A programokon való részvétel ingyenes, előzetes regisztráció nem szükséges és lakcímkártyát sem kell bemutatni.
Valamennyi helyszínen végeznek vérnyomás-, vércukorszint és koleszterinszint-mérést, valamint PSA mérést, utóbbi vérből végzett prosztata vizsgálat. Ezen túl a legtöbb helyszínen látás-, hallásvizsgálatra, belgyógyászati és csontsűrűség-vizsgálatra, valamint dietetikai tanácsadásra is várják a polgárokat. A kiegészítő programok között szerepel érszűkület-szűrés, életvezetési tanácsadás, a perifériás erek vizsgálata, illetve gyógytornásszal és dentálhigiénikussal is lehet beszélgetni.

Az Egészség-Piac az alábbi helyeken és időpontokban elérhető:
Szabadhegy: József Attila Művelődési Ház március 21. 15-18 óráig
Marcalváros: Kovács Margit Iskola március 29. 10-13 óráig
Sziget-Újváros: Család- és Gyermekjóléti Központ Újvárosi Iroda április 3. 8.30-11 óráig
Nádorváros: Kölcsey Iskola április 5. 10-13.30 óráig
Győrszentiván: Molnár Vid Bertalan Művelődési Ház április 12. 9-12 óráig
Ménfőcsanak: Bezerédj-kastély április 12. 9-12 óráig
Likócs: Közösségi Ház április 26. 9-12 óráig
Gyirmót: Győri Szabó József Művelődési Ház május 8. 15-18 óráig
Gyárváros: Gyárvárosi Általános Iskola május 10. 9-12 óráig
Újváros: Újvárosi Művelődési Ház május 10. 9-13 óráig
Belváros: Rómer Ház május 18. 10-18 óráig
Pinnyéd: Pinnyédi Művelődési Ház május 24. 10-13 óráig
