Dunafeszt: a legkiválóbb színházi előadások, koncertek érkeznek városunkba

Földvári Gabriella Fotó: O. Jakócs Péter
2025.03.14. 13:45

Június 3. és 7. között immár harmadik alkalommal rendezi meg a Győri Nemzeti Színház a Dunafeszt-et, ahová a Duna menti városokból a legkiválóbb színházi előadások és koncertek érkeznek. A részletekről pénteken sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők.

A szervezők célja, hogy hirdessék az összetartozást, hogy bemutassák a Duna-menti városokban működő színtársulatok egy-egy reprezentatív előadását. Idén három helyszínen láthatnak hazai és nemzetközi produkciókat, koncerteket a nézők, valamint a színház előtti téren ingyenes szabadtéri koncertek is várják az érdeklődőket – erről tájékoztatott Bakos-Kiss Gábor a Győri Nemzeti Színház igazgatója, aki március 15. alkalmából a magyar nemzeti kultúra, művészi alkotómunka területén végzett kiemelkedő művészi értékteremtő munkája elismeréseként Magyarország Érdemes Művésze díját vehette át csütörtökön a fővárosban.

Borsi Róbert (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő, a kulturális területet felügyelő tanácsnok köszöntőjében kiemelte: Győr mindig is törekedett ara, hogy jó kapcsolatokat alakítson ki, ápoljon az élet minden területén, így a kulturális ágazatban is, ezért is jöhetett létre ez a fesztivál. A Dunafeszt minőségi értéket képvisel, ezért a politikus arra biztatja a győrieket, hogy látogassák az előadásokat, a programokat.

A Dunafeszten a Győri Nemzeti Színház társulata olasz slágerekből összeállított koncertet ad, fellép Dánielfy Gergő, A Grund zenekar, Ferenczi György és a Rackajam, valamint láthatják az érdeklődők a Fire Flow tűzzsonglőr előadását a színház előtti téren.

Bulgáriából „Sava Ognyanova” Drama Theatre Lear darabjával, Beregszászról a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Csehov: Egyfelvonásos komidák-kal érkezik. Az Újvidéki Színház az 1981 című darabot, a Komári Jókai Színház a Jókai Mór regénye nyomán született Az elátkozott család című előadását, a romániai Teatrul Maria Filotti a Sebastian című darabot mutatja be. Különlegesnek ígérkezik a sepsiszentgyörgyi M Studió Lift című táncelőadása, valamint Szulák Andrea és a Studió 11 estje is.

Móczár Bence színművész a középiskolások számára szervezett színházi vetélkedőre hívta fel a figyelmet, amit második alkalommal szerveznek meg, azzal a nem titkolt céllal, hogy a diákokból színházba járó, színházat szerető közönség váljon.

A Grund – vígszínházi fiúzenekar június 6-án pénteken ad ingyenes szabadtéri koncertet – erről a zenekarvezető, Fesztbaum Béla színész beszélt. A zenekar tagjai A Pál utcai fiúk című zenés játék vígszínházi ősbemutatójának szereplői: Wunderlich József, Ember Márk, Zoltán Áron, Medveczky Balázs. A koncerten A Pál utcai fiúk számai mellett Dés, Presser, LGT dalok szólalnak majd meg a rock világából. „Igazi örömzenére számíthatnak a koncertre látogatók!”

Végül Herczeg Péter, a Nemzeti Színház színésze, a darab egyik főszereplője ajánlotta az Esthajnal című musicalt – mely a szerelem és a szabadság drámai találkozása – a sajtótájékoztató résztvevőinek figyelmébe. „Gorkij „Makar Csudra” című elbeszélése és „A cigánytábor az égbe megy” című film nyomán született a darab Szarka Tamás zenéjével, amely a Nemzeti Színház, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, a Karaván Színház, a Fővárosi Nagycirkusz és a Baross Imre Artista- és Előadóművészeti Akadémia közös előadása.”

Részletek a gyoriszinhaz.hu oldalon.