Duális képzést indít a MÁV-Start a győri egyetemen

P. Csapucha Adrienn
2023.06.08. 13:13

Csütörtökön 13. alkalommal rendezte meg a Széchenyi István Egyetem a Nemzetközi Közlekedéstudományi Konferenciát Győrben. A szakmai eseményen számos jövőbe mutató elképzelésről szó esett, így elhangzott a többi között az is, hogy a MÁV-Start Zrt. hamarosan duális képzést indít a győri campuson.

A rendezvény kezdetén az önkormányzat nevében Szeles Szabolcs köszöntötte a megjelenteket. Mint mondta rendkívül nagy megtiszteltetés, hogy egy ilyen tradicionális rendezvényre meghívást kapott a város. „Ha már közlekedésről beszélünk, akkor egy olyan hasonlattal élnék, hogy a közlekedés olyan, mint a vérkeringés. Győr egy nagyon mozgalmas város, sok minden történik nálunk. Egy innovatív regionális központ vagyunk, egy egyetemi város. Ám a kihívások nem egyszerűek, annak ellenére sem, hogy a Budapest-Bécs-Pozsony aranyháromszögben helyezkedik el a vármegyeszékhely. Ez a környezet amekkora segítség, akkora kihívás is, hiszen helyt kell állnunk a versenyben. Akkor viszont olyan szolgáltató várost kell építenünk, ami megfelelő fejlődést biztosít mindenkinek” – fogalmazott az alpolgármester. A városvezető beszédében kiemelte, hogy Győr közlekedését is fejleszteni kell, ehhez viszont okos megoldásokra van szükség. “A smart city, az okos város tekintetében vannak álmaink, amiket szeretnénk megvalósítani” – mutatott rá Szeles Szabolcs.

Az alpolgármester úgy fogalmazott a kihívásokat tovább nehezítették az elmúlt időszak problémái, a covid-járvány, valamint a háború és a háború okozta energiaválság. „Most a tervezésekre kell fókuszálni” – emelte ki a városvezető. Hozzátette, hogy az egyetem óriási fejlődési pályán van, tele vannak tervekkel és elképzelésekkel a szakemberek. „Álmodjunk minél többet, és valósítsuk meg az elképzeléseket” – zárta beszédét az alpolgármester.

A rendezvény fővédnöke, dr. Mosóczi László, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója vette át a szót a konferencián. „Olyan események hatása alatt vagyunk, melyek tudatos gondolkodásra sarkalltak bennünket, átértékelve az elmúlt évek eseményeit. Ami különösen elgondolkodtató, hogy a közlekedésnek a covid alatt is fontos szerepe volt, mind a személyszállítás, mind az áruszállítás terén, hiszen a gazdaságnak működnie kellett” – értékelte az utóbbi időszak kihívásait a vezető. A szakember szerint a konferencia fő mozgatórugója a multimodalitás és fenntarthatóság. „Beindítjuk a duális képzést az egyetemmel, régóta jó az együttműködés, szeretnénk ha ez tovább gyümölcsözne” – ismertette dr. Mosóczi László. A csütörtöki eseményen elárulta: a vállalat fejleszteni szeretné a jövőben a járműparkját is.

Az egyetem nevében dr. Horváth Balázs köszöntötte a jelenlévőket. Mint mondta, nagy öröm, hogy immár 13. alkalommal sor kerülhet a konferenciára, új ismereteket és ötleteket szerezhetnek az érdeklődők, akik négy szekcióban, 90 előadáson vehetnek részt. „Szépen fejlődünk, haladunk az elképzeléseink felé. Fontos célkitűzéseink vannak, ezek megvalósításában a konferencia is nagy segítséget nyújthat” – zárta a megnyitót a Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Karának dékánja.

TV-s szerkesztő: Ficsór Dávid