Dr. Dézsi Csaba András: Adni jobb, mint kapni

Fotó: Vig Norbert
Németh Boglárka
2021.12.11. 16:36

Advent első vasárnapja előtt már megnyílt a Széchenyi téren a Jótékonysági Faház, ami egészen december 22-ig várja az adakozókat. Itt a látogatók a győri intézmények, civil szervezetek, egyesületek és iskolák által készített kézműves termékekkel találkozhatnak. Ezek megvásárlásával pedig a rászorulókat támogatják.

A faházat és az ünnepi díszbe borult belvárost a város első embere, Dr. Dézsi Csaba András is személyesen nézte meg. 

“Nagyon fontos dolog az, hogy adni sokkal jobb, mint kapni, ki kell próbálni azt, hogy mekkora öröm és élmény azt látni, amikor a másik örül, amikor te adsz neki.” -hangsúlyozta a városvezető a Győr+-nak, majd hozzátette, jó azt látni, hogy az iskolások nem csak azért dolgoznak a termékeken, hogy eladják őket és ebből bevétel származzon, hanem, hogy az ebből befolyt összeget kimondottan jótékony célra fordítják majd, és az ügyes kezek ezúttal valami magasabb jóért is dolgoztak.

A polgármester arról is beszélt, hogy egész évben lehet és kell is adakozni, ahogyan ezt ő is megteszi –ma délelőtt feleségével személyesen látogatott el a Győri Állatmenhelyre, ahol az árva állatok karácsonyát varázsolták szebbé és gazdagabbá, de az adventi időszak még hangsúlyosabban a jótékonykodásról szól. Ilyenkor érdemes számot vetni arról, hogy másoknak nem biztos, hogy olyan meghitt az ünnep, ha nélkülözniük kell, így aki megteheti, ha csak kevéssel is, de segítsen. 

A város nemrég százezer forintot adományozott a Hajléktalanokat Segítő Szolgálatnak. “Győrben jól működik a hajléktalanok szolgálata, de segítségből sosem elég.” – fogalmazott a városvezető, aki úgy érzi nem feltétlenül kell most ítélkeznünk arról, hogy ki miért lett hajléktalan, ha megtehetjük akkor itt az ideje segíteni, főleg ha arra gondolunk, hogy ebben a téli időjárásban milyen nehéz lehet az utcán élni. 

A polgármester ezután a többi faházat és végigjárta, hiszen úgy gondolja a helyi kis-és közepes vállalkozásokat is érdemes támogatni azzal, ha náluk vesszük meg a karácsonyi meglepetéseket.

Holnap délután 5 órakor pedig meggyújtják a harmadik gyertyát is a Széchenyi téri óriás koszorún, ahol a Nádorvárosi Ének-zenei Általános iskola ad műsort, ünnepi beszédet az evangélikus egyház tart, továbbá felszólal Dr. Pergel Elza alpolgármester és Kara Ákos, országgyűlési képviselő is.

Fotó: Vig Norbert

Televíziós szerkesztő: Ficsór Dávid, Németh Boglárka

A jótékonysági faházról korábbi cikkünkben is olvashatnak:

Kapcsolódó témák: #adomány | #jótékonyság | #karácsony | #ünnep | #vásár |