Zene

„Doktori koncert” a bencés templomban

Fotó: Kárpát Zsolt
Kárpát Zsolt
2022.03.21. 14:37

A győri Szent Ignác Bencés templom fiú kórusa többek között Ó római graduálékat énekel az Ignatius koncertsorozat harmadik állomásán. A különleges fellépés apropóját az adja, hogy Kelemen Áron OSB doktori disszertációját ó római énekekből írta meg, amelynek a zenei anyagát a győri közönségnek is szeretnék bemutatni.

Kelemen Áron OSB 11-12. századból származó kéziratok dallamváltozatait tökéletesen ismeri, ezért írta doktori disszertációját ebből a témakörből.

„Az ó római gradualékról azt kell tudni, hogy Magyarországon  a győri Szent Mór Bencés Perjelség kiadásában a világon először jelent meg olyan énekeskönyv, amely a római egyház első évezredbeli zenei kincsét tartalmazza. Ez a liturgikus zenei anyag a gregorián „korszak” előtt létezett .Számomra azért nagyon fontos ez a fellépés, mert csütörtökön Budapesten kerül sor a doktori koncertemre, de nagyon szerettem volna, ha az ismerősök, barátok akik rendszeresen hallgatnak minket, hozzájuk is eljusson az előadás az anyaga.” – nyilatkozta a Győr+ Médiának Kelemen Áron OSB

A „doktori koncert” kedden 19 órakor kezdődik, a győri bencés templomban.

Kapcsolódó témák: #egyház | #Győr+ TV | #híradó | #koncert | #zene |