Dodó visszatért szlovák otthonába

Hajba Ferenc Fotó: Ács Tamás
2025.02.28. 12:25

Csaknem két év után visszakerült szlovák gazdájához az a szigorúan védett, értékes kis katonaara papagáj (ara militaris), mely a győri Papagájmentő Alapítvány gondozásában töltötte azt az időt, míg tulajdonosát a hatóságok felderítették.

2024 februárjában Pérről hívták fel a Papagájmentő Alapítványt, hogy napok óta látnak a fákon egy különös madarat. Az alapítvány szakemberei próbálták lecsalogatni a fáról fára szálló papagájt, de sikertelenül. A tűzoltók sem tudtak segíteni, a madár elrepült. Négy nap múlva Töltéstaváról érkezett a telefon, hogy egy ház udvarán található fán van a láthatóan egyre fáradtabb, kimerültebb, éhesebb madár. A papagájt csörgő dióval tudták lecsalogatni, s az alapítvány fogadta be. Először karanténba került, de teljesen egészségesnek bizonyult. A Győrben Dodónak elnevezett hét éves fiúmadár lábán gyűrűt is találtak. A nemzetközi nyilvántartások alapján a kiderült, hogy tulajdonosa szlovák.

A kis katonaara különösen védett, értékes madár – mondta el dr. Dézsiné dr. Szentes Veronika, az alapítvány elnöke. – Őshazája főleg Mexikó, az esőerdőkben él. Tartani csak külön nemzetközi engedéllyel lehet. Szerettünk volna neki párt szerezni, de addig nem lehetett, amíg volt esély eredeti tulajdonosának megtalálására.

A madarat a magyar és a szlovák hatóság közreműködésével a Papagájmentő Alapítvány pénteken hivatalosan adta át az országhatártól 95 kilométerre található Nemeskürtön élő szlovák gazdájának, akitől 2023 nyarán szökött meg a madár. Az nem tudható, hol és hogyan tudta hidegben túlélni azt az időt, amíg az alapítvány gondozásba nem vette.

Eredeti gazdájával a visszaadás során nem volt túl barátságos, röpdéjében igen nehezen lehetett csak befogni. Később megnyugodott az eredetileg Bock névre hallgató madár, s az átadási jegyzőkönyvek aláírása után a papagáj a kocsi csomagtartójában elindult szlovák lakhelyére.

Kapcsolódó témák: #Győr | #híradó | #Papagájmentő Alapitvány |