Győr750

Díjazták fiatal munkatársunkat

Fotó: Győr+
Pécskai István
2021.10.22. 20:05

Komoly elismerésben részesült Vig Norbert, a Győr+ Média fiatal fotósa. Munkatársunk nyerte a Győr750 Ifjúsági Fotópályázatot. Norbi rendkívül büszkén vette át a fődíjat Radnóti Ákos alpolgármestertől.

– Számítottál rá, hogy kitüntetnek a díjjal?
– Egyáltalán nem gondoltam, hogy sikerül elsőként végeznem. Nagyon meglepődtem, amikor az eredményhirdetésre került sor. Próbaként jelentkeztem az utolsó pillanatokban, a határidő lejárata előtti héten találkoztam a felhívással a közösségi oldalon.

– Mikor és hogyan ismerkedtél meg a fotózással?
– Még gyermekként a szüleim fényképezőgépével készítettem az első fotóimat, természetesen teljesen automata módban.

– Kifizetődött a sok gyakorlás. Hogy látod, mi a szépsége, illetve a nehézsége a szakmának?
– Számomra az a szépsége, hogy egy csodálatos pillanatot képes vagyok megörökíteni a mai rohanó világban. Ehhez persze pont jókor kell jó helyen lenni, és természetesen elég közel kerülni az adott témához. A nehézsége pedig leginkább, hogy sokan vagyunk az adott szakmában. Ezért célszerű, ha a fotós több helyen is próbál érvényesülni, fényképez például sportot, esküvőt vagy a repertoárjában szerepel a stúdiófotózás is.

– Hogy kerültél a Győr+ Médiához?
– 2020 nyarán hirdetett meg a Győr+ Média fotós gyakornoki állást. Negyven jelentkező közül kettőnket vettek fel. Ez elég nagy szó. Diákként nem gondoltam volna, hogy ennyire barátságos környezetbe kerülhetek. Szeretném kiemelni kollégámat, O. Jakócs Pétert, aki a kezdetektől fogva támogatott. Látta, hogy megvan az érzékem a fényképezéshez. Hozzá és Marcali Gáborhoz is mindig fordulhatok, ha problémám van, vagy ha csak tanácsot szeretnék kérni. Nagyon hálás vagyok nekik, és köszönöm, hogy mindenben számíthatok rájuk.

A győztes: Vig Norbert – Vihar után

– Milyen visszajelzéseket kaptál eddig a munkáddal kapcsolatban?
– Legtöbbször pozitívakat. Kezdetben volt olyan, hogy egy esemény után kaptam kritikát, viszont akkor is azért, hogy fejlődjek, és jobb képeket készítsek. Természetesen mindig megfogadom a tapasztaltabb kollégák tanácsait.

– Melyik fotósorozatodra vagy a legbüszkébb?
– A női kézilabda-Bajnokok Ligája meccsein készült galériákra. Az utóbbi időben az összes nagyobb eseményen készített fotóimra szívesen gondolok vissza, büszkeséggel töltenek el.

– Milyen céljaid vannak a jövőre nézve?
– A célom, hogy elvégezzem a fényképésziskolát Budapesten, utána pedig szeretnék a szakmában elhelyezkedni. Szeretném magam kipróbálni minél több témában, és olyan helyeken is fotózni, ahova átlagemberként nem sikerül könnyen eljutni. Természetesen ezekről a helyekről lenyűgöző és elgondolkodtató fotógalériákkal szeretnék hazatérni.

Korábbi cikkünk a témában: