Nem kell lemondanunk a kulturális élményekről

Digitális kultúra: Netre fel!

Fotó: Győr+
Papp Zsolt
2020.04.13. 08:30

A közelmúltban erőt adó példákat mutattunk be a digitális oktatás mindennapjaiból, ám a tanulás után fontos a minőségi szórakozás is. A pezsgő győri kulturális élet a netre költözött, a művészeket online próbák, a közönséget online előadások várják.

Az otthon maradás nem azt jelenti, hogy le kell mondanunk a kulturális élményekről.

Szerencsére Győrben kitűnő művészeti intézmények működnek, melyek távolról is kulturális csemegéket kínálnak. A legkisebbeket például a Vaskakas Bábszínház várja online előadásokkal, vasárnaponként 11 órától a társulat YouTube-csatornáján. Húsvét vasárnap a Münchhausen báró kalandjai következik.

„Napok óta azon gondolkodunk, hogy milyen formában tudunk kapcsolatban maradni önökkel, ezért a már meglévő családi előadásainkból néhányat közzéteszünk”

– jelentette be Forgács Péter igazgató a Győri Nemzeti Színház Facebook-oldalán. YouTube-csatornájukon már megtekinthető többek között a „Szemben a nappal” és „A helység kalapácsa.” is. A színház honlapja Szemenyei János és Horgas Ádám szerzeményének, a Kis suttogás című dalnak a születéséről is beszámol, amelyben 168 magyar művész – köztük a győri társulatbeliek – működött közre. Fő üzenete, hogy vigyázzunk egymásra, maradjunk otthon, és fogjunk össze, hogy túljussunk a nehéz helyzeten.

A Győri Balett Lajkó Félixszel a 40. Budapesti Tavaszi Fesztivál nyitóelőadására készült a GisL-lel, ám az előadás elmaradt. A társulat Facebook-oldalára azonban érdemes ellátogatni, ahol egy különleges videót találunk a témában. Kiss János igazgató a Győr+ Televíziónak elmondta, hogy a próbák nem álltak le, bár mindenki otthon van, és ki a gyermeke mellett, ki külön vonulva, de a 32 táncos egyszerre hajtja végre a balettmester online utasításait. Mint mondja, fontos a kondíció megtartása, mert ha vége lesz a járványnak, és újra felléphetnek, akkor szó szerint is spiccen kell lenniük.

A Győri Filharmonikus Zenekar közösségi oldalán nemcsak lélekemelő produkciókat hallgathatunk,

de honlapjukon a „Karantén naplót” is olvashatjuk, amelyből kiderül többek között, hogy a zenekar tagjai napi gyakorlással, önfejlesztéssel, illetve tanítványaik online oktatásával töltik az időt.

Berkes Kálmán művészeti vezető mindennap szorgalmasan gyakorol, de mint mondja, nagyon hiányzik neki a társulat, a közös próbák, az előadások és a közönség szeretete.

Érdemes felkeresni a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum honlapját is, ahol a digitális múzeum kínálatával, digitális gyűjteményekkel, virtuális tárlatvezetésekkel, helytörténeti érdekességekkel találkozhatunk.

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Pegazus online – Irodalmi erőforrások nehéz időkre címmel Facebook-oldalán rendszeresen közzétesz egy-egy művet a Győri Nemzeti Színház művészeinek előadásában. A Kilátás a balkonomról – ablak a városrészre című fotópályázatukra pedig olyan alkotásokat várnak, amelyek a saját ablakunkból látható Győrt mutatják be. A Generációk Háza közösségi oldalán csatlakozhatunk „Az én szívem – a te szíved – a mi szívünk” felhíváshoz, amelynek célja megalkotni a leghosszabb online szívküldő láncot, amihez az általunk elkészített szív képét kell feltöltenünk. A jelmondat: „Maradj otthon, készíts és küldj egy szívet rajtunk keresztül Mindenkinek!”

(Összeállításunkban csak néhány példát gyűjtöttünk csokorba, de érdemes a neten böngészni, mert még számos nagyszerű kezdeményezésre lelhetünk a kultúra világából.)

Kapcsolódó témák: #Győr | #koronavírus | #Kultúra |