
Csizmadia István festőművész, tanár vehette át a Győr művészetéért díjat városunk kulturális életében végzett kimagasló művészeti tevékenysége elismeréséül.
A hetvenkedő művészre a folyamatos megújulás jellemző, legutóbb plexart alkotásaival írt új fejezetet a kortárs képzőművészetbe.
Csizmadia István győri polgárként, tanárként, festőművészként immár ötven éve szolgálja a város és térsége művészeti-kulturális életének gazdagítását rajz- és képzőművész tanárként a fiatal generációk készségeinek és képességeinek fejlesztése révén. Több mint 70 önálló kiállítása volt hazai és külföldi közintézményekben, magángalériákban, valamint közel félszáz csoportos tárlat résztvevőjeként mutatta be alkotásait a világ különböző pontjain.

„Borsos Miklósról írtam a szakdolgozatomat, amikor Miklós bátyánk ezt mondta nekem: „Vagy döntsd el, vagy most hagyd abba! Mert egy olyan útra fogsz lépni, hogy ha az életed végén derül ki, hogy nem jó úton vagy, és nem érte meg, az nagyobb hiba. Azt nem tudod majd földolgozni.” És akkor én huszonévesen belefogtam. Idővel persze rájöttem, hogy ez tényleg olyan út, ahol több a kudarc, mint a siker. Mostanra azonban a siker is megjött.”
István azt mondja, a munkája a hobbija, a hobbija a munkája. Rajzolni Alexovics Lászlótól tanult, az ecsethasználatot pedig Tóvári Tóth Istvántól sajátította el, akikkel „apai” jó barátságot ápolt a későbbiekben. Egész életében kísérletezett, a festészet, a szobrászat számos területét kipróbálta, folyamatosan tanul, fejlődik, mindig kezében tart egy fekete tollat és skicceket készít.

„Sok vargabetűt követően, így hetvenévesen talán már benőtt a fejem lágya. Abban hiszek, hogy onnan fentről segítenek, míg korábban nem gyakran fogadtam el ezt, az utóbbi időben legtöbbször elfogadom ezt a segítséget, az ihletet, és megvalósítom. Most kerültem a helyemre, most valahol valami megváltozott. Tudomásul kell vennem, hogy meglett egy értékrendem, amit el kell fogadnom, és ezután nem adhatom alább.”
Volt, hogy aktokat festett, aztán absztrakt képeket, később struktúrát, perspektívát vitt a festményeibe. „Amikor azt érzem, hogy rutinból megcsinálom, onnantól azt befejeztem. Így voltam a tájképekkel, a virágcsendélettel. Nekem az a kihívás, hogy minél magasabb szinten prezentáljam, amit tudok.
Csizmadia István a kunszigeti iskolában próbálja a nebulókat megismertetni a művészetekkel. Ezekben a hetekben éppen a helyi művelődési házban láthatják A fényre születtünk című kiállítását a településen élők, a diákjai, a munkatársai.

„Addig csinálok valamit, amíg örömet okoz. Így vagyok a tanítással is, ha már azért megyek be, mert be kell mennem, akkor már nem fogom csinálni. De addig, amíg a gyerekek odarohannak hozzám, ha meglátnak, a kicsik meg átnyalábolnak, vagy rám másznak, addig ott a helyem velük. A sikerélmények is összekötnek bennünket, hiszen a Cziráki-rajzpályázatokon mindig jó eredményekkel szerepelnek a tanítványaim.“
István számára az egyedülálló technikával készült plexi szoborfestményei hozhatták meg a várva várt sikert. A művész le is védette ezt a technikát és továbbra is a plexi, a festék, a fény játékával kísérletezik. Az izgalmas alkotásokról egyik csillagász ismerőse így fogalmazott: „amit mi tanulunk meg olvasunk a világegyetemről, te azt megcsináltad a térben!”
Legközelebb legújabb monumentális plexialkotásaival az Árkád bevásárlóközpontban találkozhatunk, majd kiállít Hévízen, de lesz tárlata a tihanyi apátságban, Ausztriában és Lengyelországban is, évekre előre szinte tele a naptára. A festőművész azt mondja, megpróbál minden kiállításon új alkotásokat bemutatni, ehhez pedig az kell, hogy folyamatosan alkosson, dolgozzon.