Győr és környékének finomságai a vidék több generációs őstermelőitől

Csak tiszta forrásból

Fotó: Marcali Gábor
Szigeti Sándor
2020.04.09. 14:20

Őstermelők, családi gazdálkodók, helyi vállalkozások kínálják szebbnél szebb portékáikat és kézműves termékeiket a győri Vásárcsarnokban. Húsvét hetében a korlátozó intézkedések maximális betartása mellett is ígéretes volt a piac, bőséges árukészlet várta az érdeklődőket.

„Ha csak tehetem, helyitől vásárolok. Egyrészt itt mindig minőséget kapok, másrészt ezzel tudom leginkább támogatni a környékbeli őstermelőket, családi gazdálkodókat, ezért is járok ide” – mondja egy hölgy, akinek szépen kitömött kosara arról árulkodik, hogy akadt még beszerezni valója az ünnep előtti napokra is.

Ha pedig húsvét, akkor sonka! De persze nem akármilyen! Az ünnepi asztal dísze és éke, társasági beszélgetések visszatérő témája, érdemes tehát körültekintően választani:

„A sertéseket mi dolgozzuk fel, a sonkákat mi formázzuk, mi csontozzuk és pácoljuk, ezt koronázza meg a saját füstölő-üzemünkben történő érlelés, ahol elnyerik végső ízvilágukat. Nyugodt szívvel mondhatom tehát, hogy kézműves termékekről van szó ez esetben is” – hangsúlyozza Andorka Zoltán. A Széles-Hús Kft. helyi üzletvezetője szerint ma már az emberek a minőséget keresik, miközben azért azt is jól meggondolják, mire adják ki a pénzüket, mennyit költenek:

„ Éppen ezért az idei húsvét előtt a hagyományos eljárással készült, hosszú érlelésű, előre csomagolt, csont nélküli parasztsonkák legnépszerűbbek. Ezek kisebbek, árban megfizethetőbbek, nem marad belőlük felesleg, egyszerűbb az elkészítésük, ízben pedig legmagasabb elvárásoknak is megfelelnek.”

Andorka Zoltán üzletvezető (Fotó: Marcali Gábor)

A sonka után tojást keresni indulunk, és aligha találhattunk volna jobb helyet Szabó Norberték standjánál:

„Tősgyökeres périek vagyunk, onnan hozzuk a termékeinket Győrbe. Annak idején még a szüleim kezdtek el tojótyúkokkal foglalkozni, a méhészetet pedig a nagyapám, Horváth Zoltán honosította meg családban. A papa már 98 éves, de szerencsére még a mai napig aktív, több évtizedes tapasztalatával fontos tanácsokat ad, és ahol csak tud, besegít. Több generációs termelők vagyunk tehát, a Vásárcsarnokban pedig ide s tova 29 éve árusítunk.

Szabó Norbert szerint a jó húsvéti tojás titka rendkívül egyszerű: jól kell tartani a baromfit! „Náluk a családi gazdaságban a tyúkok természetes gabonákat, kukoricát, lucernalisztet kapnak.”

Szabó Norberték standja (Fotó: Marcali Gábor)

„A minőség szempontjából szintén fontos, hogy őstermelőként folyamatosan piacozunk, az előző napi, friss tojásokat hozzuk, nálunk nincsen felgyülemlett áru, vagy beragadt raktárkészlet. A sajátunkat kínáljuk, így minden egyes tojásnak garantáljuk a származását” – hangsúlyozza.

Sonka és tojás már a kosárban, mellé pedig kimondottan jól passzol az ünnepi asztalra a friss, ropogós, res zöldség! Zöldsaláta, újhagyma, uborka, paradicsom például, de Győri Péter standjánál olyan gyönyörű, pirosló retkeket pillantunk meg, hogy meg kell állnunk:

„Ha jól emlékszem, 1982 táján nyitott a régi vásárcsarnok, nos, én is éppen azóta árulok itt! Még az sem kizárt, hogy én vagyok itt mostanra az egyik rangidős. Kisbajcsról, igazi paraszti családból származom, az őseim is azok voltak, én magam pedig 1974 óta foglalkozom zöldségtermesztéssel.”

„Ahány föld, annyiféle íz, ezt ne feledjük, a föld sohasem csap be. Hiába vetik bele ugyanazt a retket például, mindegyiknek más zamata van. Ezért a retket mindig meg kell kóstolni” – figyelmeztet Győri úr, fogadjuk meg hát a tanácsát.

Győri Péter (Fotó: Marcali Gábor)

És az őstermelők között járva következik, a nap meglepetése. Szépen fogynak, keresik és viszik a fél kilós dobozba szedett, gyönyörű fehér és barna csiperkét. Gyökér Péter standja ez, aki ugyancsak a sajátját árulja, feleségétől vette át a piacozást. 12 évvel ezelőtt pakolt ki először a régi Vásárcsarnokban:

„A hétvége előtt még jön a nagypéntek, jó néhányan vannak, akik tartják a hagyományt és elhagyják ilyenkor egy napra a húst. Sokan szeretik a gombát, ha tehetem, én is azt eszem. Egészséges és finom, emellett pedig változatos módon elkészíthető – ajánlja mindenki figyelmébe portékáit a koroncói gombatermelő.

A helyi pékségek boltjaiban a Vásárcsarnokban foszlós, omlós házi fonott kalács kapható, barkaárust is láttunk, másutt fantasztikus házi sajtok kínálják magukat, a kereskedők utcájában pedig beszerezhetők akár az ajtóra- vagy asztalra való húsvéti díszek is.

Aki helyit, finomat, jó minőségűt szeretne, biztos forrásból, annak érdemes útba ejtenie a győri vásárcsarnokot. És persze nem csak most, és nemcsak az ünnepek után, hanem egész évben is.

Ugyanezt ajánlja a győri vásárlók figyelmébe Balla Jenő, a Győri Kofa Érdekvédelmi Egyesület Elnöke:

„Azért dolgozunk, és azért hoztuk létre magát az egyesületet is, hogy ezeknek az embereknek és családoknak, a helyi őstermelőknek segítsük a munkáját, és képviseljük őket. Rendkívül fontos a támogatásuk, hiszen ők itt élnek közöttünk, itt termelnek, és hosszú távon is Győrben és környékében gondolkodnak.”

Balla Jenő elnök is mindig itt vásárol

„Éppen ezért üdvözöltük az őstermelőket is érintő bérleti díjak ötven százalékos csökkentését Győrben. Nagy szükségük van rá, és reméljük, lesznek további lépések is, akár helyben, akár országosan is. Érdemes volna például átgondolni a szombat délelőttökre vonatkozó, kor szerinti bevásárlási korlátozást, hiszen ez a piacok legforgalmasabb, jelentős bevételt hozó napja” – tette hozzá Balla Jenő.

Kapcsolódó témák: #Győr | #vásárcsarnok |