Barokk Esküvő harmincadszor

Földvári Gabriella
2023.08.04. 13:15

A következő hétvégén immár harmincadik alkalommal rendezi meg Győr a világon egyedülálló, a XVII. századi tradíciókra épülő Barokk Esküvőt. Pénteken sajtótájékoztató keretében mutatták be az idei jegyespárt és ismertették a fesztivál programját.

A rendezvénynek a barokk belvárosi épületek adják a hátteret, a Széchenyi téren ismét barokk kert fogadja a látogatókat. Az üzletek egy része is csatlakozik az eseményhez, a kereskedők barokkra hangolják a kirakataikat.

Szeles Szabolcs alpolgármester a sajtótájékoztatón úgy fogalmozott, hogy a Barokk esküvő a nyár egyik legkülönlegesebb eseménye, három napos időutazásra hív a színpompás belvárosba a sodró eseményeivel. A város történelmi örökségét gondozó, a hagyományőrző rendezvények zászlóshajójának számít ez a program, ahol két győri fiatal fogad örök hűséget egymásnak.

Pelczéder Lili és Imre Martin egy éve járnak jegyben. Az ifjú pár nem hagyományos szertartást álmodott meg, ezért jelentkeztek és így a XVII. századi ceremónia keretében kötnek házasságot, úgy hogy életük nagy napját megosztják a város polgáraival is. A velük készült interjú itt olvasható:

A látványos belvárosi, kosztümös felvonulás idén sem marad el. A barokk kert, a kézműves vásár, és a gyermekjátékok adja a program egyik legszebb keretét. 

Venesz Klaudia kommunikációs koordinátor a programok sorát ismertette a jenlévőkkel. Pénteken este nyolckor hagyományosan a barokk szerenádra kerül sor, mely után a pár külön válik, hogy megkezdje a felkészülést az esküvői ceremóniára.  

Szombaton a Richter János Zeneművészeti Szakközépiskola Trombita Tanszaka köszönti fanfárzenével az ünnepnapot a Lloyd-palota erkélyéről. Többször színpadra lép a Grácia Művészeti Iskola az Angyalok táncával, a gyermekeket pedig délelőtt és délután is meseelőadás várja. Az esküvői ceremóniát Szarka Gyula a Bor és a leányka című koncertje vezeti fel, és 19 órakor, a városháza előtti térről indul el a mintegy száz jelmezes statiszta, hogy elkísérjék a párt és a násznépet a Dunakapu térre, ahol este nyolc órakor, a korabeli szertartás szerint fogadnak örök hűséget egymásnak.. 

A párral ünnepel Austriadin Burg, Mária Terézia hivatalos hagyományőrzője, aki a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: megtiszteltetés számára, hogy a Barokk Esküvőn a császárnét alakítva részese lehet a rendezvénynek, már csak azért is, mert Mária Teréziának történelmi kötődése van Győrhöz, hiszen személyen is járt itt a XVIII. században. 

A legfontosabb, amit ez a rendezvény nyújt, az a lokálpatriotizmus, a város polgárainak az összefogása. A győriek tevékenyen részt vesznek az eseményeken, beöltöznek barokk ruhákban, díszítik a környezetüket, vagy nézőként vesznek részt az eseményen, amely a világon egyedülálló” –  erről Keglovich Ferencné Zita, a Barokk Esküvő jogtulajdonosa, 30 éve főszervezője beszélt.

A főszervező felelevenítette a Barokk Esküvő három évtizedes történetét, azt, hogyan lett egyre nagyobb jelentőségű, hogyan fejlődött, bővült, évről-évre az esemény. Egy délutáni programból három napos, több helyszínes fesztivállá nőtte ki magát, amelyre nem csak hazánkból, hanem a határainkon túlról is érkeznek érdeklődők.    

Az eseményhez két kísérőprogram is csatlakozik. A Herendi Porcelánboltban porcelánfestő és rózsa készítési bemutatót tartanak augusztus 12-én 10 és 17 óra között, a Pannonhalmi Apátságban pedig augusztus 13-án 14 órakor Pannonhalma három halma címmel rendhagyó tárlatvezetés lesz.

A részletes program a mufegyor.hu honlapon található.

Galéria: O. Jakócs Péter

TV-s szerkesztő: Ficsór Dávid