Felhívás

Baleset és táblalopás: szemtanúkat keres a rendőrség

Illusztráció: police.hu
Győr+
2022.05.17. 12:11

A baleset, illetve a bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében tanúk jelentkezését várja a Győri Rendőrkapitányság .

Május 13-án 9 óra 10 perc körül közlekedett egy sárga színű tehergépkocsival Győrben, a Szauter Ferenc úton a Nagy Imre út felől a Tihanyi Árpád út irányába. A Szauter út és Szent Imre út körforgalomnál – feltehetően követési távolság be nem tartása miatt – nekiütközött az előtte megálló szürke színű Renault személygépkocsinak. Az ütközést követően az ismeretlen okozó megállt, a részes viszont megállás nélkül tovább haladt, majd később állt félre. A baleset során személyi sérülés nem történt.

Április 29-én 1 óra 45 perc körül ismeretlen személy Győrben, a Kiss Ernő utcában eltávolított a helyéről egy darab „Elsőbbségadás kötelező!” , és egy darab „Kerékpárút vége!” közúti jelzőtáblát. Cselekménye során megzavarták, így a helyszínről elfutott, a jelzőtáblákat a helyszínen hagyta.

A baleset, illetve a bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében tanúk jelentkezését várja a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya, Győr Szövetség utca 17. szám alatt vagy az 520-092 illetve a 520-094-es telefonszámon.

Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Sajtó

Kapcsolódó témák: #felhívás | #Győr | #rendőrség |