Nem szeretné, ha beskatulyáznák

Bajor Lili, a különleges királylány

Fotó: Ács Tamás
P. Csapucha Adrienn
2022.10.07. 07:30

A Vaskakas Bábszínház társulata szereti szakmailag feszegetni a határokat. A napokban egy örök klasszikust a Csipkerózsikát mutatták be, ezúttal egy különleges kortárs meseopera született. A címszereplőt Bajor Lili játssza, aki saját bevallása szerint sem egy királylányos alkat, mégis azonnal igent mondott a felkérésre, főleg azért, mert nem szeretné ha beskatulyáznák. Erről is kérdeztük a fiatal vendégművészt.

A főpróbák szünetében mosolygós arccal érkezett a folyosón. Bajor Lili személyisége kiválóan illeszkedett a bábszínház tündéri miliőjébe, közvetlen és barátságos, ráadásul olyan bájjal bír, ami csak keveseknek adatik meg. Talán éppen ebben rejlik királylányos mivolta. És még annyi mindenben…

Nem egészen új ez a feladat ami most megtalált, de mindenképpen kihívásnak tekinthető a műfaji sajátosságai miatt. Hogyan fogadtad a felkérést és hogy érzed magad a győri társulatnál?

Bajor Lili: Korábban egyszer csináltam már gyerekdarabot, de az is egészen más volt. A színház hangulata nagyon barátságos, a próbafolyamat is borzasztó jó hangulatban zajlott. Tárnoki Márkot régóta ismerem, de bátor rendezői döntés volt tőle az, hogy egy ilyen alkatú lányt kért fel Csipkerózsikának. De azt is hiszem, hogy ha van egy elképzelés egy karakterről és az mindig ugyan olyan, akkor az egy idő után elveszíti az izgalmát, unalmassá válhat.

Gyerekként akkor a Te gondolataidban is biztosan élt egy kép Csipkerózsikáról…

B.L.: Az én generációm többsége már nem is az eredeti történetet olvasta vagy látta, hanem vélhetően a Disney-verziót, ami már alapból hoz magával egy habos-babos, rózsaszín képet. Az opera jelleg azonban nagyot fordít ezen az elképzelésen. Márkot nem is feltétlenül ez a varázsvilág vonzotta, sokkal inkább azok az emberi sorsok, amelyek átszövik a történetet, erre is lett kiélezve az igazság és a hazugság a mesében.

Elégedett vagy az általad megformált karakterrel? Nagy elvárásokat állítottál fel magaddal szemben?

B.L.: Prózai osztályba jártam, nem erre szakosodtam, így mindig van egy kis feszültség bennem ha zenei darabban játszom, nem tagadom, ez egy hatalmas falat ebből a szempontból. Persze kigyakoroltam annyira, hogy biztos legyek benne, az már egy másik kérdés, hogy ha itt lesznek a gyerekek, mennyire fogok megijedni. De felállítottam egy mércét, amihez próbálom magam tartani. Nagyon nehéz dolgok vannak a világban, így gyorsan fel kell nőni, de alapjáraton mégis nagyon kislányos tudok lenni. Lenyűgöznek a gyerekded dolgok, és azt gondolom könnyen megtalálom a kicsikkel a közös hangot. Ők a legőszintébbek, ha ők azt mondják, hogy nem, akkor az nem, azon akkor nekem kell változtatni, magamon kell javítani, így ilyen szempontból megint csak kihívás ez a mese.

Miért ajánlanád felnőtteknek is a Vaskakas Csipkerózsikáját?

B.L.: Minden ember jogosan ingerült és szomorú azért ami körülöttünk „munkálkodik” a világban, de éppen ezért kell találni olyan fogózkodókat, amelyek lenyűgöznek, elvarázsolnak. Ez pontosan olyan…

Galéria: Ács Tamás

TV-s szerkesztő: Ficsór Dávid