
Január 22. a Magyar Kultúra Napja, ebből az alkalomból szerdán ünnepi műsorral és díjátadással emlékezett a győri önkormányzat a Himnusz születésének napjára a városháza dísztermében.
Kölcsey Ferenc a bécsi udvar alkotmánytipró intézkedéseinek fokozódása idején, 1823 januárjában írta hazafias költészetének legnagyobb remekét, a Hymnust, amelynek kéziratát január 22-én tisztázta le. Az emléknapon a magyarság szerte a világban megemlékezik a magyar kulturális értékekről, így volt ez Győrben is. A városházán megtartott ünnepségen elsőként Pintér Bence polgármester köszöntötte a jelenlévőket, aki hangsúlyozta: „Nemzeti imádságunk születése olyan ünnep, amely a politika felett áll, amelyet mindenki magáénak érezhet. Nem rombol, hanem épít, nem szétválaszt, hanem összeköt. ” A politikus kiemelte, hogy a város büszke és hálás a kultúra és közművelődés területén dolgozóknak azért, mert mindig újabb és újabb csodákkal gazdagítják városunkat.


Dr. Laczkovits-Takács Tímea a Humánszolgáltatási Bizottság elnöke ünnepi beszédének elején felidézte a himnusz születésnek körülményeit, majd beszélt városunk kulturális örökségéről. „Győrről azt szokták mondani a török vész idején, hogy a keresztény Európa védőbástyája. Hiszem, a nemzet életében, kultúrájában ma is kiemelkedő annyi kiválóság, közöttük Jedlik Ányos és Rómer Flóris földje. Galgóczi Erzsébet szűkebb hazája, Sulyok Vince otthona nagy jelentőséggel bír, hiszen a hajdani nagyjaink örökségén ma kortárs alkotóival, művészeivel, kulturális intézményeivel, rendezvényeivel újra és újra teremti azt a miliőt, ami városunkat különlegessé és szerethetővé teszi.” – mutatott rá a politikus.

A beszédeket követően Pintér Bence és dr. Laczkovits Takács Tímea átadták a városi elismeréseket.
A Győr Művészetéért díját a város kulturális életében végzett kimagasló művészeti tevékenysége elismeréséül Csizmadia István tanár, festőművész vehette át. 1969 óta foglalkozik festészettel, 1975 óta rendszeresen szerepel kiállításokon. Szegeden a Tanárképző Főiskolán, majd az Iparművészeti Főiskolán szerzett diplomát. Győri polgárként, tanárként, festőművészként immár 50 éve szolgálja a város és térsége művészeti-kulturális életének gazdagítását rajz és képzőművész tanárként a fiatal generációk készségeinek és képességeinek fejlesztése révén. Összesen több, mint 70 önálló kiállítása volt hazai és külföldi közintézményekben, magángalériákban, továbbá közel 50 csoportos kiállítás résztvevőjeként mutatta be alkotásait a világ különböző pontjain, ezzel is erősítve a város képzőművészeti hírnevét és láthatóságát. Számos megújuláson ment át festőművészi életútja során, jelenleg a plexi felhasználási lehetőségei foglalkoztatják a festészet és a szobrászat határfelületeinek kitágításával.

A Győr Közművelődéséért díjban az Arrabona Diákszínpad részesült, képviselőjük Balla Richárd vette át a díjat. Az Arrabona Diákszínpadot 1965-ben Benkő József alapította. Az amatőr csoport kezdetben felnőtt társulatként indult, később gyermekszínjátszó csoportként folytatta tevékenységét. 1996-ban Tóth Szilvia és Pálfi Erika vezetésével kezdődött az a folyamat, amely a korosztályi bontásra vonatkozóan a mai napig érvényes. Az Arrabona Diákszínpad célja az életre nevelés, az egyéni kompetenciák fejlesztése, hogy elsősorban ne színészeket, színházi embereket neveljenek, hanem olyan felnőtteket engedjenek ki az életbe, akik a kreativitást, a problémamegoldást és a konfliktuskezelést az élet minden területén hasznosítani tudják. A megyei, regionális találkozókon Győr hírnevét viszik és öregbítik. Az Arrabona Diákszínpad 2019-ben Bácskai Mihály-díjban részesült, amelyet olyan szervezetek, műhelyek kaphatnak meg, akik az elmúlt években vagy évtizedekben sokat tettek a magyarországi diákszínjátszásért.

Szintén a Győr Közművelődéséért díjjal ismerték el Pongrácz Balázs művészeti vezető munkáját. Balázs tizenöt éve a város filmszínházas életének kiemelkedő alakja, aki felismerve a mozi közösségi jellegét a filmvetítésekhez kapcsolódó, egyszeri és megismételhetetlen kísérőprogramokat szervez, ahol a film készítőivel, színészeivel, producerekkel, vagy szakértőkkel beszélgethetnek a látottakról a vendégek. Filmvetítéseivel főként a Rómer Házban találkozhatnak a filmbarátok, de számos filmfesztivál, filmes válogatás Győrbe érkezése is neki köszönhető.

A városvezetés elismerésben részesítette az önkormányzat kulturális intézményeiben kiemelkedő színvonalú munkát végző munkatársakat. Benyik András, a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér közművelődési csoportvezetője, Bognár-Tóth Petra, a Generációk Művelődési Háza ügyviteli alkalmazottja, Bódis Gyula Lajos, a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum műszaki szakalkalmazottja, Jófejű Anita, a Kulturális Pénzügyi-Gazdasági Szolgáltató Központ gazdasági főelőadója, Kisházy Ágnes, a Győri Filharmonikus Zenekar hegedűművésze, Kiss Borbála Krisztina, Győr Megyei Jogú Város Levéltárának levéltárosa, Lung Jenőné, a Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ üzemviteli munkatársa, Pelikán Alexandra, a Győri Nemzeti Színház igazgatói asszisztense, projektmenedzsere, Rigóné Bárdosi Zsuzsanna, a Vaskakas Bábszínház jegypénztárosa, informátora, Szalkai Gergő, a Győri Balett hangosítója, Zalka Zsuzsanna, a Győri Művészeti és Fesztiválközpont igazgatóhelyettese vehette át az elismerő oklevelet a polgármestertől és a bizottsági elnöktől.




A magyar kultúra napi ünnepi műsort a dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér munkatársai állították össze, amelyben közreműködött Herczegh Péter színművész, prof. dr. Jánosi Zoltán irodalomtörténész és a Napfonat Zenekar.



























Galéria: Marcali Gábor