A Dunántúli Hírlap 1930. szeptember 13-i száma hosszú cikkben értekezett a szigetközi aranymosó mesterségről. Európa egyik leggazdagabb aranylelő helye az őskortól napjainkig a Kárpát-medence volt.

Legfőképpen Erdély, a Kisalföld és a Muraköz. A Szigetközben sok család élt aranymosásból. A török időkben még igen kifizetődő tevékenység volt, ezért sokan űzték. A folyószabályozással azonban megemelkedett a Duna középvízszintje, így ritkán kerülnek már szárazra a zátonyok aranytartalmú alsóbb rétegei.

Az aranymosás az aranyszemcséknek a folyó menti hordaléktól való elkülönítése, szennyező anyagoktól való megtisztítása, ez az arany kinyerésének ősidők óta alkalmazott módja. A valódi aranyászok a folyó iszapját egy ferde mosópadra merték, amelyre filcet helyeztek. Ennek bolyhaiba a nehezebb anyagrészecskék, így az arany is fennakadnak. Az utolsó aranyász Bán József volt, aki még hivatásszerűen űzte a szakmát.

Ásvány község eléggé ismert volt arról, hogy a Kis-Duna medréből aranyat mostak a falusiak. Természetesen nem állt halmokban az arany az udvaraikon, de jó néhányuknak tisztességes keresetkiegészítést nyújtott, néhányuknak pedig a megélhetéshez is elég volt. Ám a többség évekkel ezelőtt felhagyott ezzel a mesterséggel, mert nagyobb volt a belefektetett munka, mint annak megtérülése. Ugyanakkor úgyszólván minden évben felütötte fejét egy-egy kósza hír, hogy újból nagy mennyiségű aranyra leltek a környéken.

Hol itt, hol ott találtak öklömnyi darabokat. A derék ásványiak ilyenkor újra nekiálltak az öreg Dunának, és elszánt kitartással hajszolták az aranyat. Ilyenkor persze távolabbi vidékekről is jött néhány szerencsét próbáló, akik aztán rendszerint üres marokkal és hassal távoztak. Igazából senki sem látta az aranygöröngyöt, mindenki csak hallott róla. Ezért az ásványiak is újra és újra visszatértek az ekeszarvához.

Szántottak, mély barázdákat hasítottak, az aranynál drágább aranyló búzát vetettek, de az egyik szemük mindig aranyat lesett a Dunaparton. Legutóbb azután újra végigszáguldott a falun az örök szenzáció: aranyat találtak a Duna csillogó fövenyében.

De ennek a hírnek mintha minden eddiginél több alapja tenne. Próbafúrást is végeztek Horváth Károly nyugalmazott államtitkár vezetésével, amely – állítólag – meglepően gazdag eredménnyel járt. Az értékes leletről jegyzőkönyvet vettek fel és a talált aranyat felküldték Pestre, a központi anyagvizsgálóba. Ásvány községet tehát újra hatalmába ejtette az aranyláz. Ha a talált arany minőségileg tényleg érdemleges lesz, az ásványiak újra előveszik a szitákat, hosszúnyelű merítőkanalukat, és mennek a Dunapartra, aranyat rostálni.