Széchenyi István Egyetem

Amerikai diplomát is ad az új MBA-képzés

Fotó: Kun Zoltán
Győr+
2020.07.14. 20:21

A Széchenyi István Egyetemen már 35 angol nyelvű képzés érhető el szeptembertől, köztük a most induló Master of Business Administration (MBA), amelynek különlegessége, hogy akik elvégzik, nemcsak a győri, hanem az amerikai University of Rhode Island egyetem oklevelét is megkapják. Jelentkezni augusztus 11-ig lehet. A Magyar Nemzeti Bank által létrehozott Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány tíz magyar hallgató tanulmányait ösztöndíjjal támogatja.

„A Széchenyi István Egyetem stratégiájának egyik pillére, hogy megmutassa magát a globális térben. Ennek eszköze a nemzetköziesítés, szeptembertől már 35 angol nyelvű képzés várja a magyar és a most már jóval több mint ötven országból érkező külföldi hallgatókat” – fejtette ki dr. Lukács Eszter oktatási rektorhelyettes. Hozzátette: mindebben nagy segítséget jelent, hogy az intézmény szoros kapcsolatot ápol a győri önkormányzattal, valamint az egymaga a magyar export 10 százalékát produkáló, a hazai GDP-hez jelentős mértékben hozzájáruló Audi Hungaria Zrt.-vel. A vállalat jelenléte pozitív hatással van az észak-dunántúli térség életszínvonalára – amely ennek is köszönhetően jóval magasabb az országos átlagnál –, valamint az egyetemi képzés és kutatás minőségére. A cég az univerzitás legjelentősebb kutatási-szolgáltatási megrendelője, mérnökeinek mintegy fele pedig a győri intézményben szerezte diplomáját,

Dr. Lukács Eszter hangsúlyozta: a vállalat a nemzetköziesítésben is óriási segítséget jelent.

Ebben a folyamatban újabb fontos állomáshoz érkezett az intézmény, szeptembertől elindul az angol nyelvű, négy féléves Master of Business Administration (MBA) képzés, közösen az amerikai University of Rhode Island egyetemmel.

A világban mintegy 15 ezer MBA-képzés fut, amelyek öt százaléka rendelkezik a legmagasabb, AACSB akkreditációval, köztük – Magyarországon egyedüliként – ez. A programban amerikai oktatók vesznek részt. A végzők kettős diplomát kapnak majd, a Széchenyi István Egyetemét és a University of Rhode Islandét. A rektorhelyettes szerint ez rendkívül jó lehetőséget jelenthet például azoknak a mérnököknek vagy egészségügyi szakembereknek, akik a menedzsmentben szeretnének dolgozni, amihez a legkorszerűbb amerikai ismereteket sajátítanák el.

Dr. Lukács Eszter oktatási rektorhelyettes

A képzésre BA/BSc alapdiplomával rendelkezők jelentkezhetnek Magyarországról és külföldről augusztus 11-ig a felveteli.sze.hu címen. A tíz legjobb magyar és magyar nemzetiségű hallgató a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által alapított Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány ösztöndíj-támogatásában részesül, melynek összege a teljes önköltséget fedezheti.

Dr. Dubéczi Zoltán, az MNB elnöki főtanácsadója ennek hátteréül elmondta: az alapítvány a Széchenyi István Egyetem Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Programját is támogatja, amely a gazdaságtudományok terén az egyetlen ilyen szintű angol nyelvű képzés Magyarországon.

„Ez a program most lép az ötödik évébe. Rendkívül értékes, innovatív tartalmat hoztunk létre. Nagyon kedvezőek az ezzel és általában a győri egyetemmel kapcsolatos tapasztalataink, ezért döntöttünk úgy, hogy az új MBA-képzést szintén támogatjuk. Emellett szakmai együttműködésben is gondolkodunk: kapcsolataink révén külföldi pénzügyi és bankvezetőket, professzorokat ösztönzünk arra, hogy vegyenek részt a képzési anyagok kidolgozásában, az oktatásban” – fogalmazott dr. Dubéczi Zoltán. Kiemelte: minden általuk támogatott oktatási programnál határozottan érvényesítenek néhány alapelvet, így azt, hogy legyen új, magas színvonalú, erősítse a versenyt a gazdaságtudományi képzési területen, valamint nemzetközi elem is részét képezze, amivel a magyar egyetemek nemzetközi szerepvállalásához kívánnak hozzájárulni. Leszögezte, hogy a Széchenyi István Egyetem most induló MBA-képzése valamennyi kívánalomnak megfelel.

Forrás: Széchenyi István Egyetem
Fotók: Kun Zoltán

Kapcsolódó témák: #Oktatás | #Széchenyi István Egyetem |