A városé a Spartacus csónakház

Fotó: Marcali Gábor
Papp Zsolt
2020.11.05. 13:34

A felújítási tervekkel együtt került önkormányzati tulajdonba Győr egyik ikonikus épülete, az ország legrégebbi csónakháza. Az adás-vételi dokumentumot csütörtökön írták alá a Radó szigeten.

„Igazi ünnep a mai nap, hiszen Győr egyik ikonikus épülete kerül a városhoz. Azzal a szándékkal döntöttünk a megvásárlásáról, hogy felújítsuk, és újra a győriek szolgálatába állítsuk. Győriként számomra is fontos ez azt épület, polgármesterként pedig célként fogalmaztam meg a megmentését.” – fogalmazott dr. Dézsi Csaba András polgármester, aki a dokumentumot Kovács Gyulával, a korábbi tulajdonos Unicentrál-Vagyonkezelő Kft. ügyvezetőjével írta alá.

A polgármester elmondta, hogy a korábbi tulajdonos jó szándékkal látott hozzá a munkához, elkészítette a terveket és beszerezte az engedélyeket, de a beruházás költségigénye miatt a fejlesztés nem valósult meg. Mivel a teljes tervdokumentáció is a város tulajdonába került, így ahogy sikerül forrást biztosítani rá, megkezdhető a munka. A csónakház 135 millió forint+ÁFA áron kerül a városhoz. A polgármester a Győrplusz Rádió csütörtök reggeli műsorában azt is elmondta, hogy a teljes rekonstrukció ennél nagyságrendekkel nagyobb tétel, mintegy kétmilliárd forintra tehető. A beruházáshoz központi forrást is szeretnének igénybe venni.

Dr. Dézsi Csaba András az épület jövőbeni sorsával kapcsolatban kiemelte, a Radó sziget a város egyik legszebb helyszíne, amely kellemes kulturális programok otthona. Ennek kiszolgálására is kiválóan alkalmas, de fontos, hogy a terasz minden győri számára látogatható legyen a csodás panoráma miatt. A víz közelsége további funkciókat is adhat, vagyis a hasznosítására több lehetőség is nyitva áll.

Kovács Gyula, az Unicentrál-Vagyonkezelő Kft. ügyvezetője örömét fejezte ki, hogy a polgármester felvállalta ezt a feladatot. Mint mondta, a nagy álmukba rengeteg időt, energiát és munkát fektettek, és ez a közös álom a város szerepvállalásával meg is valósulhat. Az ügyvezető sok sikert kívánt a polgármesternek mindehhez.

„Győri lokálpatrióták szerepvállalásával alakult meg 1877-ben a Győri Csónakázó Egylet. A Radó szigeti csónakházat pedig 1897-ben adták át. – emlékezett meg a kezdetekről Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő, aki hozzátette, ahogy a csónakház születése, úgy újjászületése is a győri lokálpatriótáknak lesz köszönhető. Kiemelte, országgyűlési képviselőként segít a forráskeresésben.

„Az 1897-es avatás nem is akármilyen esemény volt Győr életében, hiszen kivilágított hajók felvonulása tette emlékezetessé a pillanatot, amelyet a Radó szigeti vacsora, majd a csónakházban megtartott táncmulatság követett. Az avatóbeszédet Zechmeister Károly nem csak mint polgármester, de mint az egylet elnöke mondta el.” – folytatta a visszatekintést dr. Fekete Dávid önkormányzati képviselő, aki a belvárosiak nevében mondott köszönetet azért, hogy az ikonikus épület sorsa megoldódhat.

TV-s szerkesztő: Kárpát Zsolt