A Torkos-kastély áldozataira emlékeztek

J. Kovács Andrea
2022.11.17. 20:18

Hetvennyolc évvel ezelőtt, 1944. november 17-én egy 600 kilós bomba találta telibe a révfalui Torkos-kastélyt. Mivel tágas pincéje óvóhelyként szolgált a környékbelieknek a légiriadók idején, ezen a napon is sokan kerestek itt menedéket.

A robbanás romhalmazzá változtatta az impozáns épületet, ahol 61 ember lelte halálát, huszonegyen pedig megsebesültek. Az egykori kastély helyén ma a Széchenyi Egyetem Jogtudományi Kara működik. A bejárat mellett délután emlékhelyet avattak az áldozatok tiszteletére. Az Arrabona Városvédő Egyesület már évekkel ezelőtt emlékkeresztet állított fel itt, most pedig a bombatámadásban meghaltak nevét örökítették meg mementóként az utókornak.

Csóka Gáspár és dr. Smuk Péter

Az ünnepségen köszöntőt mondott dr. Smuk Péter dékán, aki úgy fogalmazott: „Az ilyen történelmi eseményekre való emlékezés mindenképpen tanítja a fiatalokat. A jogászképzésnek szerves része, hogy olyan kultúrát adjon át az innen kikerülő értelmiségnek, hogy a háború pusztításaira emlékezzenek, azt elítéljék, s ők maguk a béke értékrendjét képviseljék.”

Szabó Gyula

Szabó Gyula, az Arrabona Egyesület elnöke beszédében hangsúlyozta: azért hozták létre ezt a helyet, hogy soha ne feledjük az áldozatokat. Ám ennél többről van szó. A pusztulás, gyötrelem helyéből a tudomány, a bölcsesség és a felvirágzás helye lett, ahol sokan megfordulnak. A mai embernek szüksége van meditációs objektumokra, ahol elgondolkodhat az élet értelméről, véges mivoltáról.

Ezután Csóka Gáspár bencés szerzetes megáldotta az emlékművet, a jelenlévők pedig elhelyezhették koszorúikat, mécseseiket. A rendezvényen közreműködött a Szabó Balázs és Angyalai kórus.

Kapcsolódó témák: #Győr | #megemlékezés | #Torkos-kastély |