A tojás ősi szimbólum, a termékenységet, az életet jelképezi. Díszítése, festése húsvéti hagyomány, mert a kereszténység elterjedésével hozzákapcsolódott a feltámadás ünnepéhez. Ám eredete ennél is régebbre nyúlik vissza.

„Már az avarkori sírokban találtak festett tojásokat, Kínában pedig kétezer éveset is. Egyébként az egész világon a legjobban elterjedt tojásdíszítési mód a batikolás. Régen valószínűleg úgy tartósították, hogy méhviasszal bevonták a felületét, elzárták a pórusokat, ezért nem tudott megromlani. Feltehetően ebből alakult ki a díszítés” – meséli Kóczánné Ács Szilvia hímestojás-festő népi iparművész.

Szilvia tojásainak mindegyike egy-egy műremek. A rábaközi pirosak, a kékfestők, a hagyományos viaszírásos technikával készült batikoltak, a napjainkban közkedvelt, fekete alapon piros mintájúak és a maratott tojások egyaránt készítőjük tehetségét, hozzáértését dicsérik. Kis konyhájában egymás után kerülnek ki keze alól a szebbnél szebb darabok.

„A batikoláshoz először is zsírtalanított tojás és tiszta kéz szükséges. A viaszolást írókával végezzük. Az íróka egy fába merőlegesen belehelyezett rézcső, amit feltöltünk. Belemártjuk a méhviaszba, s amikor átforrósodik az íróka, gyors, határozott mozdulatokkal dolgozunk. Először az osztóvonalakat húzzuk meg, majd minden részbe belerajzoljuk a mintát. Amit megviaszolunk, az olyan színű lesz, mint a héj, a többit megfogja a festék. A viaszolás után a tojást a festőlébe helyezzük, majd a kellő szín elérése után kivesszük. Ezután nincs más dolgunk, mint leolvasztani róla a viaszt, s akkor előbújik alóla a minta. Magyarországon a piros tojások a legkedveltebbek” – avat be a részletekbe.

A régiek nagy jelentőséget tulajdonítottak a színeknek, mert ezzel fejezték ki érzelmeiket. Piros tojást az kapott a lányos háznál, akit szerettek. Aki reménykedhetett, annak zöld színűt adtak. Kéket kapott, akit szívesen láttak ugyan, de nem reménykedhetett. Akinek viszont sárgát nyomtak a kezébe, biztos lehetett benne, hogy nem szívelik. Ebből aztán nem egyszer életre szóló harag lett, különösen akkor, ha a kifújt tojást homokkal töltötték föl.

Kóczánné Ács Szilvia tizenöt éves kora óta díszíti a tojásokat. Először csak a hagyományos kalocsai és matyó mintákat festette. Később bekerült a népművész Hopp Erzsébet szakkörébe, ahol nemcsak a tojásfestés csínját-bínját tanulta meg, hanem a csuhébaba- és lószőrékszer-készítést, a gyöngyfűzést, valamint sokféle hímzést. 1984-ben megkapta a népművészet ifjú mestere címet, hat évvel később pedig népi iparművész lett. Mivel abban az időben még szinte senki nem festett tojásokat, egyre több helyre hívták tanítani. Azóta is örömmel tesz eleget a meghívásoknak. Boldoggá teszi, hogy átadhatja tudását, továbbörökítheti a hagyományt.