Oklevél mellé forrásokat is kapott a győri táncegyesület
A nagyjából 160 fővel működő egyesület már sokadik alkalommal nyert pályázati forrásokat munkájuk folytatására.
A nagyjából 160 fővel működő egyesület már sokadik alkalommal nyert pályázati forrásokat munkájuk folytatására.
A tojás ősi szimbólum, a termékenységet, az életet jelképezi. Díszítése, festése húsvéti hagyomány, mert a kereszténység elterjedésével hozzákapcsolódott a feltámadás ünnepéhez. Ám eredete ennél is régebbre nyúlik vissza.
Izgalmas időszak előtt áll a Győri Kékfestő Műhely. Nemzeti ünnepünk alkalmából sorra érkeznek a külföldi felkérések, jövő héten Dunaszerdahelyen, azt követően már Bostonban állítanak ki, és mesélnek az ott élőknek népi mesterségük jelenéről.
A megújult Generációk Művelődési Háza a hagyományokhoz híven idén is megrendezi Húsvétváró programját, a Hímes Tojás Napját. A család apraját-nagyját várják március 17-én vasárnap 10 és 16 óra között az Aradi vértanúk útja 23. szám alatt.
A kulturális és a művészeti értékek megteremtésében, a ménfői és a csanaki népi hagyományok ápolásában, valamint a helyi közösségi élet szervezésében is kiemelkedő szerepet játszik a Marcal Tánc- és Népművészeti Egyesület.
Fennállásának 17. születésnapján ünnepli idén a Marcal Tánc-és Népművészeti Egyesület. Az alapítók együtt nőttek fel a csoporttal, és az évek alatt a maroknyi tánckedvelő fiatalból több száz fős közösség kovácsolódott. Az egyesület új tagokat vár most a sorai közé, jelentkezni pedig minden korosztályból lehet.
Németh Hajnal Auróra négyszeres Hungarikum-díjas ipar- és képzőművész Magyar Viseletért díjat vehet át március 3-án a fővárosi Józsa Judit Galériában.
Tavasszal nyílt meg az online térben a XVII Élő népművészet – Országos Népművészeti Kiállítás, amely a Kárpát-medencei kézművesek ötévente megrendezett legnagyobb seregszemléje. A tárlaton a Kisalföldi Népművészek Egyesülete is szerepel.
Óriási divat lett a kézműveskedés, a hobbi vagy akár a hivatásszerű népművészeti tevékenység. Izgalmas sokszínűség jellemzi a mai népművészeket, a tradicionális népművészeti elemek új irányokkal és modern anyaghasználati eljárásokkal társulnak.