A színház is segít

Győr+
2020.03.25. 16:59

Mint ahogy arról korábban már beszámoltunk, maszkokat varrnak a győri hölgyek a kórház számára, Bogdányi Mária lelkész, lelkigondozó koordinálja a segítő kezek munkáját.

 A példás győri összefogásból a Győri Nemzeti Színház is kivette részét. 

Nagyné Vass Katalin, a színház jelmezfelelőse, a férfi szabótár vezetője tizenkét varrodai önkéntesükkel fogott a mintegy kétnapos munkába. Ennek köszönhetően a hétszáz, házi készítésű szájmaszkot becsomagolva kedden le is adta a kórház Magyar utcai portáján. Az adományokat az egészségügyi intézményben kimossák, fertőtlenítik és szükség szerint felhasználják.

A jótékony akcióban a színház negyven méter lepedővásznat és rövidárut bocsátott munkatársainak rendelkezésére, akik a maszkokat otthonukban varrták meg. Az interneten több szabásminta áll a varrónők rendelkezésére, ami egy gyakorlott szakember számára pillanatok alatt elkészíthető.

A legmegfelelőbb anyag a világos színű pamutvászon, de bármilyen otthon fellelhető textil is megteszi. Egy lepedőből sok-sok szájmaszk varrható, lényeg, hogy bírja a kifőzést, fertőtlenítést.

A jótékony akció koordinálója, Bogdányi Mária abban is segít, hogy összehozza a feleket, azokat, akik nem tudnak varrni, de rendelkeznek a célnak megfelelő anyaggal és azokat is, akiknek varrógépük van, de elég anyaguk nincs. A nemes győri összefogás jegyében továbbra is szívesen fogad felajánlásokat textilboltokból és további szabad kapacitású varrodáktól.

Katáék sem állnak le a szájmaszkok készítésével, hiszen családi, baráti körből folyamatosan érkeznek megrendelések az egészségmegőrzés céljából.

Forrás: Győri Nemzeti Színház

Kapcsolódó témák: #Győri Nemzeti Színház | #koronavírus |