Megállapodást kötöttek

A Széchenyi István Egyetem segíti a fiatal vállalkozókat

Fotó: Májer Csaba József
Győr+
2021.01.26. 12:43

A győri Széchenyi István Egyetem stratégiai céljai közé tartozik, hogy segítse a vállalkozói szellem kibontakozását, ösztönözze az innovációkat, valamint hozzájáruljon egy erős északnyugat-magyarországi gazdasági zóna kialakulásához. Ezt a folyamatot erősíti az a megállapodás, amelyet az intézmény a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségével (FIVOSZ) kötött.

„Sokat beszélünk arról, hogy a felsőoktatás mit tud adni a társadalomnak tudásban, innovációban, miként járul hozzá a gazdasági növekedéshez. Gyakran esik szó arról is, hogy a vállalkozók milyen fontosak a gazdaság számára. De talán hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy van egy közös nevező: a felelős polgár. Az egyetem célja az is, hogy felelős polgárokat neveljen a tudás köztársasága révén, a vállalkozó pedig maga a felelős polgár, hiszen ő az, aki a kezébe veszi a saját ügyeit. Egy társadalom annál fejlettebb, minél önállóbbak a polgárai. Bízom abban, hogy a megállapodás ezt fogja kiteljesíteni ebben a régióban” – fejtette ki dr. Navracsics Tibor, az északnyugat-magyarországi gazdaságfejlesztési zónát vezető kormánybiztos azon az eseményen, amelyen a Széchenyi István Egyetem és a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége kötött együttműködési megállapodást.

A politikus hozzátette: e térség a legpolgárosultabb Magyarországon, és ennek további erősítését tűzték ki célul. Úgy vélte, a régió annál erősebbé válik, minél több a vállalkozója, s az egyetemek minél több olyan együttműködési formában vesznek részt, amely segíti a vállalkozói szférát. „Európai beágyazottságunkat, kapcsolatrendszerünket úgy szeretnénk az ország és a nemzet javára hasznosítani, hogy Európa egyik legversenyképesebb régiójává váljunk. Ehhez elengedhetetlenül szükségesek e megállapodás alapelemei” – szögezte le.

Dr. Földesi Péter, a Széchenyi István Egyetem rektora utalt rá, hogy az intézményben nem előzmény nélküli a vállalkozói szellem támogatása, s a Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ keretében létrehozott Menedzsment Campusnak éppen ez az egyik fontos feladata. „Az egyetemnek nincsenek kapui és kerítései. Nyitottak vagyunk, hídszerepet töltünk be nemcsak a gazdaság és a felsőoktatás, hanem a generációk között is” – hangsúlyozta.

Dr. Dőry Tibor, a Menedzsment Campus Kompetenciaközpont vezetője tevékenységükről szólva kifejtette: a hallgatók képzése és szakmai rendezvények szervezése mellett kiemelt feladatuk az egyetemi innovációs ökoszisztéma fejlesztése. Ennek egyik zászlóshajóját a hallgatói innovációs projektek jelentik, amelyek harmadik éve sikeresen zajlanak számos helyi és térségbeli vállalkozással együttműködésben. Ezenkívül egyetemi oktatók-kutatók vállalkozásainak elindításában is segítenek, valamint közreműködnek a különböző kutatási eredmények, szellemi alkotások védelmében és szabadalmaztatásában is.

Dr. Kovács Patrik, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke arról beszélt, hogy az ilyen kihívásokkal teli időben különösen fontosak az együttműködések, mert közösen mindig messzebbre lehet jutni.

„Bízom benne, hogy a fiatalok széles rétegeinek meg tudjuk mutatni: tanulni és vállalkozni egyszerre is lehetséges” – mondta, megjegyezve, a Széchenyi István Egyetem jó példa arra, miként lehet hallgatóként vállalkozni, sőt így sokkal biztosabban lehet elindulni, hiszen kiváló támogató ökoszisztéma alakult ki az elmúlt években.

„Minél több hallgatónál szeretnénk ezt a szemléletváltást elérni, mert ők olyan társadalmi réteg tagjai, akik magukkal tudják húzni a többieket. Az együttműködéshez pedig remek lehetőségeket biztosít a JEUNE-ben, az európai fiatal vállalkozói szervezetben betöltött vezető szerepünk is” – mondta végül.

A fenti nyitóképen az esemény résztvevői: dr. Dőry Tibor, a Menedzsment Campus Kompetenciaközpont vezetője, dr. Filep Bálint, az egyetem elnöke, dr. Navracsics Tibor kormánybiztos, dr. Kovács Patrik, a FIVOSZ elnöke, dr. Földesi Péter, az egyetem rektora és dr. Kovács Zsolt, az egyetem kancellárja. Fotó: Májer Csaba József

Forrás: Széchenyi István Egyetem

Kapcsolódó témák: #Győr | #Széchenyi István Egyetem |