Tizenkét nap. Ennyi jutott a szabadságból nekünk 1956-ban. Mégis, ez a pár nap elég volt ahhoz, hogy az euforikus hangulatban lényegi változások kezdődjenek.

Megindultak a tárgyalások a szovjet csapatok kivonásáról, megkezdődött a politikai foglyok szabadon bocsátása, újjáéledt a többpártrendszer, koalíciós kormány alakult, nemzetőrség szerveződött. Vagyis a diktatúrából ébredező magyarság megtette a legfontosabb lépéseket a demokratikus átalakulás felé.

Az igazi csoda azonban az emberek lelkében történt. Diákok, munkások, írástudók fogtak össze a szabad Magyarország megteremtéséért. Ahogy Jókai írta: „Kell, hogy történjenek olyan csodák, amiket tíz nemzedék megemlegessen. Példákat kell adni ennek a nemzetnek, amik a szíveket megerősíték.” S bizony kaptunk példákat önfeláldozásból, bátorságból. Hétköznapi emberek váltak egyik pillanatról a másikra hősökké. Gondoljunk csak a győri börtönnél agyonlőtt fiatalokra, Máté Máriára, Szabó Bélára és Halász Ödönre vagy a mosonmagyaróvári sortűz áldozataira.

Aztán a tizenharmadik nap hajnalán kezdetét vette a forradalom leverése, a szabadságharc vérbe fojtása, melyet a kommunisták kegyetlen bosszúja, a koncepciós perek, kivégzések és bebörtönzések hosszú sora követett. A jóvátétel sokáig váratott magára.

Október 23-a 1989 óta ünnep Magyarországon. Ilyenkor felidézzük az őszi eseményeket, megkoszorúzzuk a hősök és az áldozatok sírjait, emlékhelyeit. Beszéljünk róla mi is bátran gyermekeinknek, unokáinknak, hogy megtanulhassák: törékeny és drága kincs a szabadság.