A Négy vármegye kincsei című kötet ízelítőt ad a megyéből

Fotó: O. Jakócs Péter
Ficsór Dávid
2022.04.28. 14:29

Győr-Moson-Sopron megye „megyerikumait” gyűjtötte csokorba az a kiadvány, melyet a megyei önkormányzat egy Interreg program keretében adott ki.

A „Négy vármegye kincsei” című kötet korábban magyar és angol, most pedig szlovák nyelven is megjelent. A könyvből 3380 példány készült, nagyszabású bemutatója pedig csütörtökön zajlott Győrben, ahol felléptek a Marcal Tánc- és Népművészeti Egyesület néptáncosai.

A hiánypótló kiadvány létrejöttéhez a Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program részeként működő Kisprojekt Alapból kapott forrást a megyei önkormányzat. Németh Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke a rendezvényen azt mondta: „a régió számos értékkel, népművészeti és kulturális hagyománnyal, épített örökséggel, gasztronómiai nevezetességgel, gyógyvíz- és fürdő kultúrával rendelkezik, ráadásul itt található Magyarország műemlékekben második és harmadik leggazdagabb városa, Győr és Sopron. Szerettünk volna egy olyan igényes könyvet kiadni, amivel a megyerikumokat össze tudjuk fogni, be tudjuk mutatni, külföldi delegációknak és belföldi vendégeknek is tudunk belőle adni. Ráadásképp most már az interneten, E-book formájában is elérhető és a magyar, az angol nyelvek mellett, szlovák nyelven is megjelent, ezzel pedig az emberek közötti barátságot tudja erősíteni.”

Részt vett a könyvbemutatón Bödők Károly, a Felvidéki Értéktár Bizottság szakmai alelnöke, aki kiemelte a szlovák és magyar fél közötti kiváló kapcsolatot és elmondta, tovább folytatná ezt a gyümölcsöző együttműködést. A könyvből 3380 példány született, főszerkesztőként és szövegíróként Dr. Pető Péter közreműködött az elkészültében. A megyei értéktár bizottság elnöke úgy fogalmazott, minden megyének van hasonló kötete, ez azonban mégis kicsit másabb, mint a többi kiadvány. „Ez a kötet nem akarja önmagában az értékeket katalogizálva felsorolni, hanem egyfajta kóstolót akar adni a megyéből. Ez egy identitás kiadvány, hiszen, ha valaki belelapoz, kedvet érezhet, hogy valamit meglátogasson, megnézzen, utána olvasson.” 

A könyv többek között olyan lokális értékeket is bemutat, mint a győri kékfestők munkássága, a győri vár, a Kisalföld néptáncegyüttes, vagy a rábaközi hímzésmotívumok. A több mint száz megyerikum közé pedig olyan 21. századi értékek is bekerülhettek, mint az Audi TT, vagy a Győri Audi ETO KC. 

Fotó: O. Jakócs Péter

Kapcsolódó témák: #Győr+ TV | #híradó | #könyv | #Kultúra | #régió | #Szlovákia |