Széchenyi István Egyetem

A minőségre helyezi a hangsúlyt a SZE jogi karának új dékánja

Fotó: Széchenyi Egyetem
Győr+
2021.10.27. 13:50

A minőségi és gyakorlatorientált oktatásnak köszönhetően a hallgatói létszám stabil, az itt végzettek rendkívül gyorsan el tudnak helyezkedni – Smuk Péter professzor, a győri Széchenyi István Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának új dékánja szerint erre alapozva lehet megfelelni az új kihívásoknak, és további fejlődést elérni például a nemzetköziesítés vagy a közösségépítés terén.

Kevesen ismerik jobban a Széchenyi István Egyetem Állam- és Jogtudományi Karát, mint Smuk Péter, aki szeptember 1. óta tölti be a dékáni tisztséget. A professzor csaknem két évtizede, 2002-ben itt szerezte jogi diplomáját, és azóta sem szakadt el a kartól. Oktatói-kutatói munkája mellett éveken át vezette a Batthyány Lajos Szakkollégiumot, majd a doktori iskola titkáraként, 2012-től dékánhelyettesként, 2013-tól pedig prof. dr. Kukorelli István örökébe lépve az Alkotmányjogi és Politikatudományi Tanszék vezetőjeként tevékenykedett.

Két éve elvállalta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar dékáni tisztségét, de azóta is mindvégig tanította a győri hallgatókat.

Örömmel mondtam igent a felkérésre, hogy dr. Lévayné dr. Fazekas Judit professzor asszony mandátumának lejártát követően legyek a győri jogi kar dékánja. Minden eddig szerzett vezetői tapasztalatomat, kapcsolatrendszeremet hasznosítani szeretném a Széchenyi István Egyetem érdekében”fejtette ki dr. Smuk Péter.

Az új dékán úgy látja, hogy a győri jogi képzés az újraalapítása óta eltelt 26 évben megszilárdult. A minőségi és gyakorlatorientált oktatásnak köszönhetően a hallgatói létszám stabil, az itt végzettek rendkívül gyorsan el tudnak helyezkedni, a munkanélküliség szinte nem ismert a körükben. Alapvetően az észak-dunántúli térség bíróságai, ügyészségei, rendészeti, közigazgatási szervezetei, ügyvédi és közjegyzői irodái részéről nagy a kereslet a győri állam- és jogtudományi karon diplomát szerzők iránt.

A professzor fontosnak tartja, hogy a munkaerőpiaci igényeknek megfelelve nemcsak a klasszikusnak számító jogász szakon, hanem az igazságügyi igazgatási alap-, valamint a személyügyi, munkaügyi és szociális igazgatási alap- és mesterszakon is képezzenek kiváló szakembereket.

Karunk minden téren a minőségre helyezi a hangsúlyt. Örömteli, hogy a modellváltást követően kialakuló új felsőoktatási finanszírozási rendszer is ösztönzi majd ezt a törekvésünket, amellett, hogy továbbra is célunk a stabil hallgatói létszám – mondta Smuk Péter.

A Széchenyi István Egyetem egyik stratégiai célja globális láthatóságának növelése, amelynek eszköze a nemzetköziesítés. A dékán tervei között szerepel e folyamat erősítése kari szinten.

„Meggyőződésem, hogy a magyar joggal foglalkozók is tudnak a nemzetközi színtéren is érdekes kutatásokat végezni, publikációkat közölni. A külföldi kitekintés azért is fontos, mert ennek eredményeként újabb partnerkapcsolatok jöhetnek létre, angol nyelvű képzések indulhatnak, növekedhet a nemzetközi hallgatók száma – emelte ki.

Smuk Péter hozzátette: a kar meg kell hogy feleljen az új kihívásoknak, például a digitáli megoldások vagy a mesterséges intelligencia térnyerésének, amelyek – többek között az elektronikus eljárások, az adatbázis-elemzések vagy akár az emberi jogokra gyakorolt hatásuk révén – a klasszikus jogászi tevékenységeket sem hagyják érintetlenül. Szerinte a képzés során figyelmet kell fordítani nemcsak általában a lemorzsolódás csökkentésére vagy a tehetséggondozásra, hanem az olyan képességek fejlesztésére is, mint az időmenedzsment, a hatékony kommunikáció vagy az érvelés, amelyek meghatározóak a jogi munkában a köz- és a magánszférában egyaránt.

A dékán emellett úgy gondolja, hogy a kar központjának jelenleg zajló felújítását követően alkalom nyílik arra, hogy átgondolják a közösségi tereket, az élettel teli kari épület tudja ugyanis támogatni a minőségi munkát, és meghatározhatja a hallgatók későbbi szakmai karrierjét is.

Kapcsolódó témák: #képzés | #Oktatás | #Széchenyi István Egyetem |