Robotika

A legjobb robotépítők versenyeznek Győrben

Fotó: Ficsór Dávid
Ficsór Dávid
2022.07.07. 14:47

Győrben rendezik a World Robot Olimpiad, vagyis a Robot Olimpia magyar, nemzeti döntőjét. A verseny helyszíne az Egyetemi Csarnok, ahol 3 kategóriában mérik össze tudásukat a legjobb robotépítők.

A legnépesebb kategória a RoboMission, ebben 50 csapat vetélkedik egymással, a Future Innovations kategóriában 16, míg a RoboSport-ban 3 gárda méri össze tudását.

A mostani versenyszezon témája a „My robot my friend”, azaz a gyerekeknek segítő robotokat kell építeniük. A rendezvénynek 2019 után ismét a győri egyetem ad otthont. „Mindig nagy öröm számunkra, ha ilyen volumenű eseményt rendezhet az intézményünk, reméljük, a fiatalok jól érzik majd magukat, és tudnak profitálni a két napos megmérettetésből” – mondta Dr. Ballagi Áron, a Széchenyi Egyetem automatizálási tanszékvezetője a megnyitón.

Nagyon jó kapcsolatunk van a győri egyetemmel, és itt van olyan lehetőség, valamint fogadókészség ahhoz, hogy ezt a nemzeti döntőt ekkora létszámban meg tudjuk rendezni” – hangsúlyozta a főszervező Edutus Egyetem vezérigazgatója.

Szögi Zoltán hozzátette, idén összesen 113 csapat regisztrált három kategóriában és három korosztályban. A regionális elődöntőkbe 89 gárda jutott, akik közül a mostani nemzeti döntőre 50 három fős alakulat kvalifikált. A nemzeti döntőn első helyezést elérő csapatok esélyt kapnak arra, hogy a november 17-19. között megrendezésre kerülő dortmundi világdöntőn Németországban képviselhessék Magyarországot.

Kapcsolódó témák: #Győr+ TV | #híradó | #innováció | #robotika | #verseny |